A végtelen dallam

Előszó

Részlet a könyvből:

A M ESTERN EK sajnos, nincs ideje fogadni önt. És a rövid itteni tartózkodása alatt aligha is lesz.
- Gondolja? No kár...
A rideg, rövid beszélgetés az előkelő bázeli szálloda halljában ezzel be is fejeződött. A portás unott udvariassággal biccentett az elutasított látogató után és belelapozott a vendégkönyvbe.
Az üvegajtón kívül hideg, esőt rejtő pára csapott arcába a sötétedő utcán. Megállt egy pillanatra, hogy szembenézzen a széllel, amelyet rövid tartózkodása a jól fűtött hallban elfeledtetett vele. Megvonta a vállát.
- No igen. Richard mindig ilyen volt.
Befordult a szélvédettebb mellékutcába. - Tudhattam volna - dohogta. A helyzet annyira egyértelmű és tipikus volt, hogy az idős férfi egyszerre átélte az elutasított kérelmező örökös szerepét és szinte magától tolult az ajkára:
- Hálát vagy akárcsak köszönetet várni Richárdtól...
Vagy csak éppen a régi barátságra való emlékezést... Eh!
Észrevette, hogy félhangosan beszél magában és dühösen ágál az utcán, mintha indulatosan magyarázna valakinek valamit.
Elröstellte magát. Kezét télikabátja zsebébe dugta, hogy elejét vegye az önfeledt mozdulatoknak. Fékezte lépései iramát. Magas, egyenes alakjával, kifogástalan ruházatával most szabályos járókelő volt a párás esti utcán. A Rajna hídja felé haladt. De gondolatai tovább ott tapogatóztak a fájdalmas élmény körül. Vissza