Két év Keletázsiában I. (töredék)

Előszó

Mint cs. és kir. sorhajóorvos szerencsés voltam teljes huszonhat hónapot a keletázsiai tengereken tölteni. Az akkoriban uralkodó békés állapotok minden tekintetben szabad mozgást engedtek keletázsiai állomáshajónknak, minek folytán nemcsak hogy sokat láttunk a beutazott exotikus országokból s városokból, de még arra is maradt időnk, hogy behatóbban tanulmányozhattuk az érdekes ázsiai országok még érdekesebb lakóit. A vitorláshajók korszakában a missziós hajó, vagyis kiküldetésben levő hajó, sok időt veszített a tengeren töltött hosszadalmas utazásokkal s csak ritkán és rövid időre érinthetett egy-egy kikötőt. Manapság, a gőzhajók korszakában, megfordítva áll a dolog. A géppel hajtott hajó egyenletes sebességgel halad ugy a szél ellen, mint a széllel s mindig a lehető legrövidebb úton igyekszik egyik kikötőből a másikba eljutni, néhány nap alatt téve meg a leghosszabb tengeri útat is, melynek megtevésére a szelek szeszélyétől függő vitorláshajónak talán hetekre, sőt hónapokra volt szüksége. Érthető tehát, hogy a jelenlegi missziós hajóknál a kikötőben töltött napok száma tetemesen felülmulja a tengeren töltött napok számát.
Hadihajón beutazni a nagy világot, előkelő s úri dolog. A kiváltságos állás, melyet a hadihajók tisztikara az egész világon élvez, sok ajtót nyit meg előttünk, melyeken még a milliók fölött rendelkező turisták is hiába kopogtatnak, mivel még az ő mindenható aranyaik előtt sem nyilnak meg azok. Hány olyan helyen jártam s hány olyan körben fordultam meg e két esztendő alatt, ahová mint egyszerű utas sohasem jutottam volna el! Vissza