Kettős örvény

Fülszöveg

Vas István költői pályafutását a Nyugat-ban kezdte meg, új költészetünk kiemelkedő alakja. Verskultúrája mély és gazdag, magábaszívta mindazt az édességet, fanyarságot és aromát, mellyel költészetünket Berzsenyi, Arany, a Nyugat nagyjai s a legkiválóbb angol és francia költők gazdagították, lírája mégis szenvedélyesen egyéni s tán a legszemélyesebb hang mai költészetünkben.
KETTŐS ÖRVÉNY című kötetében, mely a kötlő tíz évi termését gyűjti egybe, nyomon követhetjük a líra fejlődését. A fiatal évek nemes és mélabús pátoszát lassan mélyíti el a férfikor befelé forduló, kutató szenvedélye. A költő feleletet keres a nagy kérdésekre; hol az ész tiszta ormaira hágva, hol a szenvedés magányos szégyenében égve. Felemelkedik Istenhez és számonkérő hévvel kérdez, majd leszáll az alvilágba, ahol az árnyak között maga is árnyékká zsugorodik. Sötét pessszmizmussal érzékelteti a csillagok, szörnyek és atomok közé kivetett emberi faj reménytelenségét.
E bonyolult költészet olyan tárgyakat is költőivé tud varázsolni, amelyekről azt hittük, hogy csupán a filozófus foglalkozhatik velük. De nem csupán a gondolati költészet s a komplikált formák világában van otthon, hanem a dalnak is mestere. Nem feledkezik meg a valóságról sem. Erősen él benne az a realitásérzék mely nemcsak a nagy prózaíróknak, hanem a legnagyobb költőknek is sajátja.
Valóságérzéke megfér metafizikus hajlamával. Verseiben hangot kap a nagyvárosi ember ideges élete; szerelem és politika, élet és halál, kérlelhetetlen végzet és egyéni szeszély "kettős örvényei" áramlanak bennük. A legnemesebb értelemben vett lokálpatriotzmussal kóborolja be verseiben a multat és a várost, és furcsa maradványait, de ismeri a külvárosokat is, és megszólaltatja a kizsákmányoltak, megalázottak és meghajszoltak keserveit.
Szorongatóan érdekes a Márciustól márciusig című versciklus, ez a költői napló, mely az 1944-ben, a bujdosás és életveszély nehéz idejében írt verseket foglalja magában. E bizarr sorozatban szédítően váltakoznak a félelem és gyötrelem hangjai a megdöbbentő, szinte kísérteties tárgyilagossággal, csípős bökversek kiforrott, gazdag szépségű részletekkel. A túlfűtött légkör s az az érzés, hogy az események az emberi akarattól függetlenül önmagukat alakítják, különös izgalomba hozzák s ezáltal szabadabbá teszik a költőt, aki gyakran szétrobbantja a megszokott, fegyelmezett formákat, mer szürrealista, sőt dadaista lenni, s egyes verseket töredéknek hagy, mert a csonka torzó gyakran kifejezőbb a sima teljességnél. Rendkívüli élményt jelentenek ezek a versek mindenki számára, aki maga is szenvedő részese volt az eseményeknek.
Az egész kötet egy meredeken ívelő költői pálya eddig legmagasabb állomása.
Vissza