Változó Balaton

Fülszöveg

Gyerekkoromat egy hollandiai kisvárosban, Utrechtben töltöttem. Édesapám ott dolgozott az egyetemen, ott laktak a barátaim és álmomban sem gondoltam, hogy valaha is másutt fogok élni.
Édesapámat 1929-ben felkérték, hogy vállalja el a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet Balatoni Osztályának irányítását. Gyorsan döntött. Azt mondotta, hazamegyünk, még ha anyagilag hátrányosabb helyzetbe kerülünk is. Azt akarta, hogy a fiából magyar ember legyen.
Én csak annyit tudtam Tihanyról, hogy egy nagy tó, a Balaton partján van. Az intézetet valamiféle cölöpépítménynek képzeletem a tó mellett, ahol szomorú sors vár rám, hiányozni fog a város, hiányozni fognak a barátaim. Nehéz szívvel jöttem haza.
Egy borongós, ködös novemberi napon reggel fél nyolckor indult a vonat a Keleti pályaduvarról, és majdnem dél volt, amikor megállt Aszófő-Tihany állomáson. Onnan kocsi vitt Tihanyba. Egész úton olyan köd volt, hogy a Balatonnak még a partja sem látszott. Amikor bekanyarodtunk a tihanyi mólónál, az intézet felé, egy hajó körvonalai sejlettek fel. A hajó nagyot dudált, majd eltűnt a ködben. Ez volt az utolsó őszi hajójárat, és ettől kezdve májusig megszűnt a hajóforgalom a Balatonon. Autóbusznak még híre-hamva sem volt, így Balatonfüredre is csak gyalog vagy taxival lehetett átjutni.
Hamarosan megszokta, sőt egyre inkább megszerettem Tihanyt és a Balatont. Már gyermekfejjel célul tűztem ki, hogy olyan pályát választok, ami lehetővé teszi azt, hogy itt éljek.
Vágyam teljesült, ma már több mint fél évszázada itt élek, évtizedek óta dolgozom a Balaton mellett, annak megismeréséért és jövőjéért.

A szerző Vissza