A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
Megvilágosodások című regénye 1975-ben jelent meg, s nagy föltűnést keltett a román irodalmi közvéleményben. Főalakja egy fizikai kutatóintézet igazgatója, akinek tudósi pályája az ötvenes évek elején indult, azokban az esztendőkben, amikor a kibernetikát, az információelméletet, a heisenbergi fizikát száműzték - mint polgári áltudományokat - az intézet életéből, s e tudományos diszciplinák híveit eltávolították a tudományos életból. A regény főhőse, a fiatal tudós harcosan részt vállal e "tisztogatási" akcióban, s gyors karrierjét ennek a lelkességnek köszönheti: egészen fiatalon akadémikus lesz, egyben az intézet igazgatója is. A hetvenes években - egy nemzetközi tudományos konferencián - éri az első megvilágosodás: rádöbben, hogy tudósként alig járult hozzá valamivel tudományágának gyarapításához, s elfogja a kétség, hogy egyáltalán helyesen tette-e azt, amit az elmúlt két évtizedben tett, s helyes-e az, amit most tesz. lelkiismereti válságba kerül, s amikor végiggondolja emberi...
Tovább
Fülszöveg
Megvilágosodások című regénye 1975-ben jelent meg, s nagy föltűnést keltett a román irodalmi közvéleményben. Főalakja egy fizikai kutatóintézet igazgatója, akinek tudósi pályája az ötvenes évek elején indult, azokban az esztendőkben, amikor a kibernetikát, az információelméletet, a heisenbergi fizikát száműzték - mint polgári áltudományokat - az intézet életéből, s e tudományos diszciplinák híveit eltávolították a tudományos életból. A regény főhőse, a fiatal tudós harcosan részt vállal e "tisztogatási" akcióban, s gyors karrierjét ennek a lelkességnek köszönheti: egészen fiatalon akadémikus lesz, egyben az intézet igazgatója is. A hetvenes években - egy nemzetközi tudományos konferencián - éri az első megvilágosodás: rádöbben, hogy tudósként alig járult hozzá valamivel tudományágának gyarapításához, s elfogja a kétség, hogy egyáltalán helyesen tette-e azt, amit az elmúlt két évtizedben tett, s helyes-e az, amit most tesz. lelkiismereti válságba kerül, s amikor végiggondolja emberi és tudósi múltját, sorozatban érik az újabb megvilágosodások.
A kitűnően megírt regény hiteles ábrázolása az elmúlt negyedszázad tudományos és ideológiai életének, remek megidézése a kor kialakult magatartásformáinak, erkölcsi rendszerének, a román vezető értelmiség lelkiismereti válságának és megtisztulásra, megújhodásra való igényének.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
konyv
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.