Kielo

Előszó

Tényszerűen
A hatvanas évek derekán az Egyetemi Lapok munkatársa voltam. Nyaranta - amikor elnéptelenedtek az oktatási intézmények - természetesen az ELTE hírharsonájának a megjelenése is szünetelt. Ezért a Hírlapkiadó Vállalat üzemi lapokhoz szórta szét szerkesztőségünk munkatársait, két hónapra, helyettesíteni. így kerültem (nem először) 1966 nyarán az Építőelem című laphoz, a Budafoki útra. Nagyon megszerettem az ottani új társulatot, még Weidinger Lacit, a minden hájjal megkent főszerkesztőt is. Ám leginkább a „közkatonákat": Dómján Misit, Ráczné Vincze Etát, Zsókát, a titkárnőt és Kiss Pálné Váradi Gyöngyit. Ez utóbbit nem csupán megszerettem. Lényegesen több történt: beleszerettem. Huszonkilenc éves voltam és nős. O huszonkettő - és férjes asszony.
Ősszel aztán visszakerültem az Egyetemi Lapokhoz. Attól kezdve csak kéthetenként tudtunk találkozni, mindig keddi napon. Egy barátom legénylakása volt a titkos találkahely.
A többit mondják el a verseim, cikkeim és Gyöngyi levelei. A verseket úgy adom közre, ahogy akkoriban megjelentek, nem pedig a későbbi, javított változatukat. Gyöngyi leveleit is változtatás nélkül tárom az olvasók elé, még egy aprócska írásjelet sem hagytam el belőlük.
Hozzá írt verseim többségében Kielo-nak neveztem őt. (Finn szó, gyöngyvirágot jelent.) A köznapokban pedig - mivel már akkor is „italianizáltam" mindent - Gemma volt a neve.
Neki állít emléket ez a könyv. Vissza