Kínai és japán költők

Előszó

Utószó

Mindenki tudja, hogy Kosztolányi fordításai szép versek, hogy hozzátartoznak az oeuvre-jéhez, s így természetesen szerves részei a magyar költészet világának. Másrészt az is tagadhatatlan, hogy fordítói munkássága elválaszthatatlan bizonyos gyanútól, rosszallásától. És tegyük hozzá, hogy a kételkedésnek ez a légköre nem is a mi, filológiára oly kényes korunkban keletkezett, hanem még kortársainak ítéletében, különösen a Nyugat-nemzedék áhítatosan komoly fordítóival, Babitssal és Tóth Árpáddal összehasonlítva. Az is igaz, hogy neve később néha jelszóként szerepelt olyan "átöltetők" zászlaján, akiknek fordítói szabadsága már hamisításnak tekinthető. Aminthogy voltak is olyan kihívó megjegyzései a fordításról, amelyek bátorításul szolgálhattak a szabadosabb kísérletekre: "A fordítás mindig ferdítés is... Fordítani nem lehet, csak újrakölteni." Igaz, hogy Shakespeare-rel kapcsolatban szenvedélyesen hangsúlyozta a lehetőleg szó szerinti fordítás követelményét, és általában, a fordításról szóló cikkei, jegyzetei, egészükben és összefüggésükben megtámadhatatlanok.
Fordítói gyakorlatában is volt valamilyen kihívó könnyelműség, mely ritkán mélyedt el az idegen vers "leglelkébe", inkább a látványos hangulatára tört. "Nem is verset fordított" - írta róla Illyés - "hanem tiszteletre méltó merészséggel új verset írt. Benyomást kapott egy versről és ezt a benyomást foglalta versbe. Magába fogadta az idegen vers magvát - akár az ihletet - s azt szökkentette szárba." Olykor, különösen fiatalkorában, még a vers formáját is megváltoztatta, habár azt sem többször, mint a hűségnek azok a bajnokai, akik megvetésükkel sújtották. De sajátságos módon, ugyanakkor, amikor valamennyi idegen költőt bizonyos fokig egy szintre hozott "kosztolányiassága", mellyel átitatta őket - éppen a rajtakapható eltérés kevesebb, mint az olvasó, a Kosztolányiról kialakult hiedelmek alapján képzelhetné. És főként arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy van sok lényegien hű fordítása is, fordításirodalmunk, legmaradandóbb remekműveihez tartoznak, mint Hugo verse, "Az éj, az éj, az éj", Verhaeren "Novemberi szél"-je, Jammes néhány verse és Valéry "Tengerparti temető"-je - hogy csak találomra említsek néhányat. Vissza