A hős turulmadár

Előszó

Egy kisfiúval találkoztam nemrég. Göndör hajával, barna szomorú szemével a Kishercegre emlékeztetett.
- Nem olvasok meséket. A tévében, ott igen, ott megnézem. De olvasni nem szeretem őket - mondta, miután már egy ideje beszélgettünk és ez is szóba került.
Amikor elment, szomorúan néztem utána. Hirtelen elvesztette minden kisherceges varázsát. Sajnáltam.
Sajnáltam azért, mert a nézett mesék soha nem pótolják az olvasott mesék varázsát.
Szántam azért, mert valami így kimaradt, kimaradt életéből, amit már soha nem lehet pótolni. Mert pótolhatatlan az, ha nem akad senki, aki odaül az ágy szélére és meséket mond vagy olvas a kisgyereknek.
Fogyatkozik a mesemondók, meseírók száma.
Pedig manapság, amikor egyre gyakrabban győz a rossz, méginkább kellenek a mesék, hogy biztassanak kicsit - és nagyot kis -: a jó végül mégis diadalmaskodik.
S ha nem is szövődnek ilyen csattanóig a mese szálai, ha "csupán" az emberek, az állatok és természet egybefonódásáról, együttéléséről szólnak, akkor is figyelemre méltóak. Mert szeretetre, megértésre tanítanak, rácsodálkoztatnak olyan "apróságokra", melyek mellett egyszerűen elmennénk.
Ami Király Benedek Lőrinc meséin átfénylik, az a harmónia. A szelíd békesség.
Miközben olvassátok őket, néhány pillanatra képzeljétek azt, hogy aranysárga juharlevél vagytok. Vagy ajándékot hozó rókakoma. Vagy méhkirálynő. Vagy lágy tavaszi szél, mely gyengéden fodrozza a Tisza tükrét... Vissza

Fülszöveg

Gyermekkorában ki ne képzelte volna magát kedvenc mesehőse helyébe? Álmában ki ne lett volna királyfi vagy hercegkisasszony, sárkánnyal viaskodó hős lovag, netán az állatok nyelvét értő vándorlegény, akire a hosszú út végén mindig rámosolyog a szerencse.
Király Benedek Lőrinc ezeket a gyermekkorban hallott, olvasott meséket éli, szövi tovább, történeteiben, melyekbe beleolvasztja saját valós élményéit is. Mindennapi találkozásait a természettel, emberekkel és állatokkal.
Ezeknek a meséknek sajátos hangulatuk van. Az anyaföldhöz, a faluhoz, a tájhoz való kötődés hangulata.
Mert a falusi ház is lehet kastély, hiszen a lakóinak lelkében lakozó ragyogás teszi palotánál is ékesebbé. A vén juhász is lehet király, mert tisztes-koronás tartással mindvégig megmaradt Embernek. A bogáncs, vagy a tövisbokor átváltozhat sárkánnyá, a nádszál varázspálcává, a libaúsztató pedig feneketlen tóvá.
A falu határában porladozó romok, építőkövek is rejthetnek kincset: múltunk, legendáink kincseit.
S felnőtt fejjel sem restelkednivaló, ha néha, amikor behunyjuk a szemünket, képzeletünk szárnyán el tudunk repülni a hős turulmadárral, bebocsátást nyerünk harcsakirály birodalmába, vagy együtt muzsikálhattunk a szerelmes tücsökkel... Vissza