Kis nemzetek és országok Közép-Európában

Előszó

Tisztelt hölgyeim és uraim,
engedjék meg, hogy egy pillanatra elfeledkezzem hivatalos funkciómról, és olyan olvasóként nyilvánítsak véleményt, akinek Bibó István halhatatlan életműve mint diplomatának igazából iránytűként szolgált. Hiszen ne tagadjuk le azt a nyilvánvaló igazságot, hogy mi, mindannyian, akik az egymással oly sokszor üt+köző történelmi és politikai körülmények között a szomszédos nemzetek békés, sőt jó együttélésért és jó, előítéletek nélküli együttműködéséért szeretnénk dolgozni - roppant nehézségekkel találkozunk. Persze vannak hétköznapi érdekellentétek (ezeket sem könnyű egyeztetni, de lehetséges). Persze léteznek történelmi viszályok, amelyeket - szerény véleményem szerint - nem volna szabad semmikor a napi politika és a holnapi együttműködés szférájába emelni. Ez a tudósok dolga. A politikusok kötelessége viszont az (s az egyezik a diplomaták - mondhatnám személyes vallomásként - kötelezettségével), hogy a história legyen ugyan "magistra vitae", azaz az élet tanítómestere, de semmiképpen ne lehessen a politika oktalan kiszolgálója.
Éppen ebben az üzenetben rejlik számomra Bibó életművének személyes üzenete. Egyszer Bibó félig-meddig tréfásan azt mondotta, hogy fejfájára majd azt vésik fel: élt 1945 és 1948 között, tehát a háború utáni rövid három évben, amikor a közép-európai demokrácia lehetősége felvillant, s ezzel együtt nem az álmok, hanem a realitás szintjén a közép-európai demokráciák (potenciális demokráciák) jó együttműködésének esélye is. Mondom ezt annak ellenére, hogy pontosan ebben az időszakban volt a legrosszabb az országaink közötti együttműködés. Vissza