A kosaram
0
80%-ig
még
5 db

"Keserű a más kenyere"

Válogatás az emigrációs önéletíró pályázat anyagából

Fülszöveg

Emlékeikkel térnek haza magyar szavak segítségével e gyűjteményben azok, akik vállalták azt a merészséget, hogy a Lakitelek Alapítvány felhívására pályázatot készítsenek. A pályázat ebben az esetben azt jelentette, hogy kitárulkoznak, vallanak küzdelmeikről, sorsukról, megelevenítik jó és rossz élményeiket. Mert sajátos élményélesztés ez, amit szívesen gyakorol az ember, ha a jóra emlékezik. Ám olykor keserves még az emlékezés is, noha az idő és a távolság megváltoztatja az események arculatát. S ne tagadjuk: jótékonyan, tehát szépítve, mert magunk is így akarjuk. A rosszra pedig azért sem árt emlékezni, mert túléltük, kibírtuk. Mint ahogyan a szétszóratás mindenki számára tartogatott gyötrelmeket, megpróbáltatásokat.
Ezek az írások azonban nemcsak évtizedeket idéznek vissza, s múltat teremtenek, hanem földi viszonylatban roppant távolságokat ívelnek át. Tündéri hidakat építenek gondolatokból, érzésekből, szavakból előfényeskedőt. Némelyik tengereken, földrészeken, óceánokon túlról... Tovább

Fülszöveg

Emlékeikkel térnek haza magyar szavak segítségével e gyűjteményben azok, akik vállalták azt a merészséget, hogy a Lakitelek Alapítvány felhívására pályázatot készítsenek. A pályázat ebben az esetben azt jelentette, hogy kitárulkoznak, vallanak küzdelmeikről, sorsukról, megelevenítik jó és rossz élményeiket. Mert sajátos élményélesztés ez, amit szívesen gyakorol az ember, ha a jóra emlékezik. Ám olykor keserves még az emlékezés is, noha az idő és a távolság megváltoztatja az események arculatát. S ne tagadjuk: jótékonyan, tehát szépítve, mert magunk is így akarjuk. A rosszra pedig azért sem árt emlékezni, mert túléltük, kibírtuk. Mint ahogyan a szétszóratás mindenki számára tartogatott gyötrelmeket, megpróbáltatásokat.
Ezek az írások azonban nemcsak évtizedeket idéznek vissza, s múltat teremtenek, hanem földi viszonylatban roppant távolságokat ívelnek át. Tündéri hidakat építenek gondolatokból, érzésekből, szavakból előfényeskedőt. Némelyik tengereken, földrészeken, óceánokon túlról ért haza. De jól mondjuk-e? Valóban haza? Hol is az ember otthona? Ahol él, dolgozik, sorsa beteljesül vagy ahol született? Talán több helyen is lehet. Mert élni kellett két hazában - egy szívvel.
Isten hozta az Önök emlékeit, a világjárt, madárlátta szavakat! Vissza

Tartalom

Kiss Dénes: Szíves eligazító7
Juliánna Andersson: Pályázat11
Baranchi Tamáska Endre: 150 nap a föld alatt14
Bartha B. Katalin: Rácson kívül19
Bánhidi László: Gúzsba kötve23
Békési János: A sivatagon át25
Dr. Császár Béla: Önéletrajz29
Csepelyi Rudolf: Lassított tűzijáték, Így kezdődött32
Dancs Lajos: Széttört bilincsek avagy a mosonmagyaróvári vérfürdő45
Deseő Walter: Egy rádióbemondó emlékezik52
Detrich László: Egyszer beszélni kell60
Dezséry András: Visszaemlékezés70
Dér János: Életem története85
Dér Vilmos: Önéletrajz91
Diószegi Sándor: Velem történt... (A sors akaratából)94
Farkas Pál: Bányászéveim98
Fodor József: Pályázat109
Friedlander Lajos: Vigyázat, nagyfeszültség!113
Füry Lajos: Egylábú asztal118
Glatter Zoltán: Haditudósító voltam a háború alatt122
Góbor Károly: Ahogy lehet124
Gulácsi János: Megtalálta a szabadságot138
Gulyás Gyöngyi: Lombok a szélben143
Győrffy Éva: Magyar körtánc168
Helvig Pál: Önéletírói pályázat175
Hory László: Egy megrémült belgrádi zsidó asszony184
Horvay Éva: Egy kettétört sors az emigrációban186
Kazi László: Emlékeim190
Koeinig Katalin: Az oklevél195
Koréh Ferenc: Önéletrajz201
Lelkesh Károly: Sötétségből a világosságra!233
Lipták Béla: A cseppben ott a tenger238
Magyari Sándor: Erdélyből jöttem256
Majláth György: Új honfoglalás259
Miska János: Jelenlétünk Kanadában263
Dr. Murray Ferenc Pál: Önéletrajz266
Müllner Albin Gáspár: Önéletrajz269
Nagy Balázs Dezsőné: A kegyelem útja275
Nagy Jóba Jolanda: Az első karácsony291
Potoczky kálmán: Önéletrajz297
Révész László: Visszaemlékezések az 1939 és 1969 közti időre301
Rózsa Sándor: Pályázat308
Szalay Lajos: Önéletírói pályázat328
Szalay Rudolf: Pályázat334
Szalontay Kovács Ibolya: Rendületlenül336
Szarvady János: A Fekete-Tiszától a Rákos-patakig341
Szepesi Angéla: Álmok, lázálmok és újabb álmok347
Tass Károly: Önéletrajz353
Dr. Tassonyi Gyula: Életem a Monarchiától Svájcig387
Tóth István: Sanyika és a többiek 393
Tóth Stefan: Önéletrajz401
G. Tóth Lajos: Élettöredékek409
P. Kovács Imre - Somlyódi János: Utószó427
Az emigrációs önáletíró-pályázaton részt vevők névsora429
Megvásárolható példányok
Állapotfotók
"Keserű a más kenyere" "Keserű a más kenyere" "Keserű a más kenyere" "Keserű a más kenyere" "Keserű a más kenyere"

A borító, a lapélek és több lap nedvességtől foltos. A borítón ragasztásnyom látható.

Állapot: Sérült
2.540 Ft
2.030 ,-Ft 20
16 pont kapható
Kosárba
Állapotfotók
"Keserű a más kenyere"

Az előlapon ajándékozási pecsét látható.

Állapot:
2.540 ,-Ft
20 pont kapható
Kosárba
konyv