Kiss József összes költeményei II. (töredék)

Előszó

Kiss József önmagáról 70. születésnapján.

Ne tapsoljatok! A taps a darab végét jelenti, de az aktor még nem kész és továbbjátszani akar.
Érzelmeimről kellene számot adnom, de vegyétek tekintetbe, hogy én ma először vagyok hetvenéves és még nem tudom, mit lehet, mit szabad ilyenkor érezni. De talán nem is igaz; az a hetven év csak mese; a nagy lexikon, mellyel különben vitatkozni nem lehet, ezúttal füllent, csal. Hiszen az a mérhetetlen távolság, mely az indulástól elválaszt, olyan közelnek tetszik. Mintha csak tegnap lettem volna tizenhét éves és a rekkenő nyári hőségben gyalogosan rónám a nyiri homokot, csupa erő, egészség, a pirosságtól kicsattanó arc, a könnyelműségtől, pajkosságtól túláradó lélek! Mátészalka és Nyirbátor közt volt. Betérek egy zöld zsalugáteres tornácos házba, elémbe tesznek egy köcsög hideg aludttejet, fehér cipót, azután ott marasztanak vacsorára. Vacsora után a házigazda karos gyertyatartóval előre világít, bevezet a vadásztrofeumos vendégszobába, ahol hivogatólag vár a régen nélkülözött vetett ágy. Megtapogatom, megsimogatom, megcirógatom a hófehér, duzzadó, illatos párnákat és a delejes fogású piros selyem-takarót. Azután próbálok elhelyezkedni az ősi nagy füles karosszékben, közben kontemplálok és vetkeződöm vagy vetkeződöm és kontemplálok és megvakarom a fülem tövét: ur Isten! mit fog gondolni az a kis, csinos szobaleány, a Panni, ha reggel kisuvikszolja a szélsőbaloldali magyar csizmámat és tapasztalja, hogy zsinórszegélyei épek, a rozettája kifogástalan, csak éppen hogy a talpa hiányos, hogy ne mondjam, csak éppen jelezve van! És közben elalszom a nagy, füles karosszékben és föl sem ébredek világos reggelig. Vissza