Előszó
Június van. Eljött megint a változás ideje. Az Élet nélküli létben csak szeretetlenséggel lehet lenni. De a tavasz lassan elhozta az Élet virágának kinyílását. Óvjuk, védjük ezt a virágot.
Menjünk a természetbe minél többet, örüljünk a növényeknek, a virágoknak, a bokroknak, a fáknak, az apró bogaraknak, és lelkünket fürdessük minél többet a napsütésben. Pihenjünk azután meg a fák árnyat adó hűvösében és érezzük meg a Teremtő energiáját, hogy tisztulhassunk. Természetjárásainkra ne vigyük magunkkal a bűntudat mérgével átitatott kenyerünket, mert az Élet virága a Nap fényével táplálkozik.
Menjünk a hegytetőkre, tekintsünk alant és a távolba. „A távolságot, mint üveg golyót, megkapod, óriás leszel..."-írja József Attila. A messzire tekintő szem a lelket is szárnyalásra készteti.
Figyeljük gyermekeinket, milyen öröm tölti el lelküket, amint fára másznak. Keressük meg a bennünk lakozó gyermeket és másszunk bátran utánuk. Keressük fel szakrális helyeinket, szakrális ünnepeinket, hogy őseink lelkével, lelkületével találkozhassunk, s így megtisztulva a sötétség hatalmának ránk ömlesztett mocskától, megpillanthassuk az Élet lényegét. És akkor ráérezhetünk a mindenségben betöltött szerepünkre.
Nyári napforduló van e hónapban. Őseink minden napfordulót a fény köszöntésével ünnepeltek. Ezeket az ünnepeket hosszú időre elfeledtették velünk, de tudatalattink emlékezik, és újra felébredt. Egyre többen ünnepeljük az életet adó napsugarat, ami Isten ajándéka. Egyre több helyen gyúlhatnak meg a napfordulós ünnepek máglyái, hogy az Istentől jövő égi fényt kiteljesítsük az általunk gyújtott földi fénnyel, és így átható meleggel őrizhetjük az Élet csodálatos virágát.
A szeretet éhsége, a nap és a máglya tüze összehoz minket. Keressük egymást! Teremtsünk újra hagyományt az Életből!
Vissza 
