Előszó
Részlet az 1. számból:
"Nyelvművelés karhatalommal?
(Egy hozzászólás ürügyén)
1. A sajtóból, írásbeli és szóbeli közlésekből már jó ideje ismeretes, hogy napirendre került helyesírásunk...
Tovább
Előszó
Részlet az 1. számból:
"Nyelvművelés karhatalommal?
(Egy hozzászólás ürügyén)
1. A sajtóból, írásbeli és szóbeli közlésekből már jó ideje ismeretes, hogy napirendre került helyesírásunk újabb szabályozása. Az idegesebb természetű olvasó sokszor már „allergiás" lesz az újabb jelző hallatára, nem minden ok nélkül, hiszen az utóbbi időben az élet minden területén egyre sűrűbben találkozik vele, és ami sok esetben valóban nyugtalanító, az újabb egyre inkább 'rosszabbat' jelent. Témánk esetében szerencsére nem ez a helyzet. Nyelvünk fejlődése, nyelvszokásaink alakulása egyike a legkonzervatívabb jelenségeknek. Jóformán századoknak kell elmúlnia ahhoz, hogy jelentős, feltűnő változásokat észlelhessünk, olyan méretű változás pedig, mint pl. a nyelvújítás, majdnem a fehér holló ritkaságával vetekszik. Ami közelebbről helyesírásunkat illeti, elfogadható általánosítással egy emberöltő (25 - 35 év) nagyságú időtartamban jelölhetjük meg azt a korszakot, amely alatt nyelvfejlődésünk folyamán annyi tapasztalati anyag gyülemlik fel, hogy már elkerülhetetlennek látszik érvényben levő helyesírásunk felülvizsgálata. Két legutóbbi akadémiai helyesírási szabályzatunk kiadása között (1922. és 1954.) nagyjából annyi idő telt el, amennyi 1954-től napjainkig, s ha ehhez hozzávesszük korunk tudományos-műszaki kultúrájának robbanásszerű fejlődését, akkor valóban megérettnek mondhatjuk az időt egy újabb szabályozásra. Ennek a munkának vagyunk tanúi, többen részesei is jelenleg, a munka természetrajzához pedig hadd emeljek ki csak két jellemvonást: a kollektivitást és a demokratizmust. Az előbbit nem kell bővebben magyaráznom, az utóbbit igen, mivel a Helyesírási Bizottságnak egy eddigelé nem vagy kevéssé alkalmazott munkamódszeréről van szó. A bizottság ugyanis azt a gyakorlatot vezette be, hogy a szabályzat egy-egy elkülönült témakörének átvizsgálását a jelen követelményei szerint egy-egy, lehetőleg külső munkatársra bízza tervtanulmány formájában, az elkészült tanulmányt a bizottság megvitatja, majd a szabályzat tervezett szövegét javaslat formájában nyomtatásban közzéteszi ismertetés, főleg észrevételek, hozzászólások megtétele céljából. Ezek figyelembevételével dönt a bizottság a végleges szövegről. A külön- és egybeírás kérdésköre valóban talán legvitatottabb, legingoványosabb területe helyesírásunknak, nem csoda tehát, hogy nem akadt rá külső vállalkozó, így a bizottság társelnöke, Fábián Pál maga volt kénytelen vállalni a hálásnak és könnyűnek egyáltalán nem mondható feladatot; ahogy ő maga is megállapította, ,,a téma annyira ágas-bogas, a vélemények annyira szétágazók, hogy egy terjedelmes bölcsészdoktori értekezés is kikerekedne belőle"."
Vissza 
