Uj Debrecen

Előszó

Néhány fiatal íróval találkozik az olvasó ebben a kötetben. Fiatal írókkal beszélgethet, akiknek a lelkében „a magyar fa lombjai esnek, hullnak''. A magyar fa sorsának problémája még ma sem eldöntött. Talán nem is dől el soha, hiszen a költök Ady óta - ép úgy, mint Ady előtt - inkább „virágoznak'', mint ,,gyümölcsösödnek".
A kötet írói, amennyiben nem Debrecenből vagy közvetlen környékéről valók, „Szilvániából jöttek". Nem én állapítom meg először, hogy az erdélyi és a tiszántúli lélek, ha nem is fedik teljesen, minden esetre egységben egészítik ki egymást. Ennek az egységnek történeti és irodalomtörténeti alapjai vannak. A Tiszántúl és Erdély a magyarság egész életének folyamán közelebb maradt az ősi forrásokhoz s úgy politikában, mint irodalomban tisztább vizet öntött a pohárba.
Ezt a hagyományt bensőleg kötelezőnek érzik a kötet írói is. A hagyomány különben sem szakadt meg - mondjuk - Csokonai óta. S nemcsak a tiszántúliak ápolták. Petőfinek 49 verse született Debrecenben s ki mondaná, hogy Petőfi távol áll a tiszántúli szellemtől? Ady, Arany János és Kölcsey már származásra is tiszántúliak. Mindhármójuk fájának „törzsöke Keleten nőtt". S ki mondaná, hogy nem az egységes magyar lélek képviselői ők? Móricz Zsigmond egyik legszebb regénye Erdélyről, más könyvei Debrecenről szólanak s ki mondaná, hogy Móricz Zsigmond írásaiból nem az egységes magyar lélek beszél hozzánk? Vissza