Kisújszállás arcai

Előszó

Megörökíteni a pillanatot, megtartani azt, majd átadni a következő pillanatokból szövődő időnek. Ebben rejlik a képek, fotók ereje és üzenete. Ahogyan fényképekkel a kezünkben szeretnénk megtartani személyes életünkben az elmúló időt, úgy akarjuk közösségünk számára megőrizni városunk, Kisújszállás arcát is, képek sokaságából megrajzolva azt. Erről szól e képeskönyv, kedves Olvasó.
Bemutatja, milyen ez az alföldi kisváros, milyenné formálták lakói, a hosszú történelmi múltra visszatekintő nagykunok: annak harcos, hűséges és öntudatos népnek a leszármazottai, akiket hajdan, az 1200-as években IV. Béla királyunk hívott és telepített erre a vidékre, az ország védelmére. Múltunkban nehéz örökséget hordozunk: tatár és török pusztításokat, tűzvészek, aszályok, árvizek emlékét, a Rákóczi-szabadságharc utáni menekülést, amit a szülőföldre való 1717-es visszatérés követett, majd mintegy ezer ember 1780-ban a Bácskába történő kényszerű elvándorlását, de őrzi krónikánk a világháborúk által legázolt városunk fájdalmát, és életek ellehetetlenülésének keserűségét is az 1948 utáni évtizedekből.
De a megpróbáltatások nem elgyengítették, hanem megerősítették közösségünket. E helyen, itt, a Nagykunság szívében, az elmúlt mintegy kétszáz évben várost építettünk, életterünket otthonossá formáltuk. Szép középületek születtek, árnyas parkok létesültek. Múltunkra emlékeztető szobrokat állítottunk, gyógyvizű strandfürdőt építettünk, színes közösségi életet alakítottunk ki.
E városba szeretettel várjuk az ideérkezőket - kívánom, fogalmazza meg ezt az üzenetet e képeskönyv. És szolgálja azt a törekvésünket is, hogy a pillanatokból megrajzolt városkép minden, a városhoz bármilyen módon kötődő személy számára olyan emlék lesz, amelyet fontosnak érez továbbadni gyermekeinek, unokáinak: a jövőnknek. Vissza