Kőbe vésett és fába rótt történelem

Előszó

Részlet a könyvből:
"Az 58 nyelvet beszélő Giuseppe Mezzofanti bíboros (1774-1849) Franki Ágoston cseh nyelvésznek 1836-ban a magyar nyelvről a következőket mondta (Watts Transaction of the Phylological Society, 1855): „Tudjátok-e melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és a latinnal egy sorba helyezek? A magyar! Az új magyar költők verseit ismerem, ezeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Kisérjék figyelemmel a jövő történetét és a költői géniusz olyan hirtelen fellendülésének lesznek tanúi, amely teljességgel igazolja jóslatomat. Úgy látszik, a magyarok maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában."
A magyar nyelv nem a vogulból és az osztjákból kiszakadt „finnugor nyelv", hanem egy önálló „ősnyelv", amelyről az 1830-ban Magyarországon járt Sir John Bozvring (1792-1872) az 1838-ban megjelent Life and Works első kötetében ezt írta: „A magyar nyelv messze magában áll. Egész sajátos módon fejlődött, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melyben logika van, sőt matézis is és erő... A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő', melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem trafikál, Nem ad és nem vesz senkitől. Ez a nyelv a nemzeti felsőbbrendűségnek, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legdicsőbb műemléke. A magyar nyelv eredetisége csodálatos. Aki ezt megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni, valójában annak is az első tételét!" Vissza