Kivilágos kivirradtig

Előszó

Részlet a kötetből:

Kivilágos kivirradtig (1924.)

A nagy, duplatetejű földszintes ház úgy feküdt a rengeteg udvar sarkában, mint egy nagy bolhászkodó komondor.
Fényes tél volt, a tágas mezőket, a szalmakazlakat s a kútgémet is hó borította, de a nap csillogva fénylett a kora délutánon, mint valami tiszta fény, amelynek semmi melege nincs, egyetlen hópihe meg nem olvadt, csak szikrázott puhán, mint a pehely.
A ház tornácán mintha bolhák mozognának, egy-egy ember jő-megy, ki s be a hedera vesszői közt. Egy főbolha, nagyhasú, kemény, barna öregúr, nagy pipával áll a lépcső tetején s lassan pislogva nézdeli az udvart.
Az uccáról pedig két kis fekete hangya közeledik, a jegyző s a legátus, lassan a bokáig érő hóban, vidáman diskurálva; ugyan miről tudnak a hangyák és bolhák beszélgetni?
A két hangya befordul a kapun s lassan, apró lábaikon másznak beljebb, beljebb, apró fehér állatkák futnak elő, pici harapósok, a nyakukban kolonc van, ami a lábacskáikat veri, s a fogukat élesen vicsorgatják, ami a két kis feketét szemmelláthatóan izgatja s komikus mozdulatokkal igyekeznek udvarolni az állatkáknak, akik hozzájuk képest elég veszedelmesek.
Hanem megmozdul odafent a lépcsőn a főből ha a pipa mellett s erre a kutyák elcsendesednek s nagy karikával futnak az udvar hátulja felé, megzavarva a fekete varjakat, akik leszállottak a lóalmákra... Vissza