Fülszöveg
Orosz-ukrán háború. Aszály. Idén már a harmadik N ATO-csúcs. A békéhez haderőfejlesztés kell. Majd újjáépíteni Ukrajnát, ha béke lesz. Mi pedig itt, Budapesten az éves antológiát szerkesztjük budapesti és nem budapesti szerzők legkülönfélébb, egyaránt értékes müveiből. 140 szerző, közülük új itt 18 szerző. Sok korábbi szerzőnk műveit már nem találjuk. Hiszen járvány is volt, van. Ilyen körülmények között aggódni a magyar nyelvért? Magyarságunkért? Azért, hogy mekkora lesz végül idén a GDP? Az életszínvonal? - Igen, aggódunk. Miközben végeznünk kell feladatainkat legalább olyan színvonalon, mint eddig.
Szép szavakkal ugyan mit érhetünk el?! Saját magunkkal szép szavakkal beszélni, kifelé azonban erőt mutatni - nos, ez már nem megvetendő megoldás. Tudnunk kell megfogalmazni saját érzéseinket. Fel kell ismernünk a másik ember érzéseit, hogy figyelembe vehessük. Sokféleképpen fejezhetjük ki mindazt, ami bennünk van, amit érzünk, gondolunk, amire vágyunk. Ha nem fejezzük ki, mások nem...
Tovább
Fülszöveg
Orosz-ukrán háború. Aszály. Idén már a harmadik N ATO-csúcs. A békéhez haderőfejlesztés kell. Majd újjáépíteni Ukrajnát, ha béke lesz. Mi pedig itt, Budapesten az éves antológiát szerkesztjük budapesti és nem budapesti szerzők legkülönfélébb, egyaránt értékes müveiből. 140 szerző, közülük új itt 18 szerző. Sok korábbi szerzőnk műveit már nem találjuk. Hiszen járvány is volt, van. Ilyen körülmények között aggódni a magyar nyelvért? Magyarságunkért? Azért, hogy mekkora lesz végül idén a GDP? Az életszínvonal? - Igen, aggódunk. Miközben végeznünk kell feladatainkat legalább olyan színvonalon, mint eddig.
Szép szavakkal ugyan mit érhetünk el?! Saját magunkkal szép szavakkal beszélni, kifelé azonban erőt mutatni - nos, ez már nem megvetendő megoldás. Tudnunk kell megfogalmazni saját érzéseinket. Fel kell ismernünk a másik ember érzéseit, hogy figyelembe vehessük. Sokféleképpen fejezhetjük ki mindazt, ami bennünk van, amit érzünk, gondolunk, amire vágyunk. Ha nem fejezzük ki, mások nem ismerhetik meg. Nem segíthetnek, nem dönthetik el, akamak-e, tudnak-e velünk lenni, vagy sem, ugyanígy mi sem tudunk dönteni arról, akarunk-e velük lenni.
Mi köze ennek egy antológiához? Érezzük, hogy sok, de megfogalmazni nem könnyű. A legelső lépés azonban mindig ugyanaz: önmagunk ismerete és kifejezése.
Szép szavakkal az aszály ellen? Háború ellen? Miféle gyerekesség ez? így tekintve igen. De egyetérteni azokkal, akik a lezúduló vizet tervezik megfogni saját területeinken, egyetérteni azokkal, akik békét akarnak - nos, talán már valami. Mert a gondolatoknak hatalmuk, erejük van Amelyekkel építünk, értékeinket védjük. Mert magunkat is védenünk kell.
Túl egy - idén a huszonnyolcadik - antológián.
Budapest, 2022. július
Györgypál Katalin
Vissza