Klasszikus álmok

Előszó

Jól ismerjük az irodalom divatjait. Két-három évtizeddel ezelőtt - sokan emlékeznek még rá - nem számított komoly írónak, aki legalább pár nyelven nem olvasott, néhány országot, ha csak könyvek segítségével is, be nem járt; a szellem embere hamarabb ismerte meg Párizst, mint Debrecent. Ma - szinte naponként tapasztaljuk - az ellenkező véglet veszélye fenyeget: a szellemi elzárkózás oly méneteket ölt s oly nyiltan hirdeti magát erénynek, hogy komolyan aggódnunk kell műveltségünk egészséges fejlődéséért. A jelenség tudniillik több és más mint puszta divat. Amit megfigyelhetünk, nem csak a felszínen játszódik le. A gyakorlatias korszellem már félszázadnál régebben támadja humanisztikus, tehát közös emberi kultúránk alapjait; az antikvitás eleven erőinek elszigetelése, a humanisztikus szellem únt iskolai tantárggyá züllesztése már akkor megkezdődött, amikor még szó nem lehetett volna a különféle népi beltenyészetek kialakulásáról. Az elmúlt idő az egymással látszólag szemben álló területeken is egy cél irányában dolgozott s nem volna mit csodálkoznunk azon sem, ha maholnap az iskolákban sem tanulnák, ki volt Homérosz s ki írta az Antigonét.
Ami él, védekezik, új magot érlel s megifjodva növekszik. Semmi sem bizonyítja jobban a régiség sugalmazó, termékenyítő forrásainak gazdagságát, mint az az első pillanatban érthetetlen érdeklődés, amely a klasszikus írók, de még inkább az antik életformák, művészetek, vallások és közösségek iránt mégis újra feltámadóban s kibontakozóban van. Vissza