Kócgerzson

Előszó

Az ajánlott könyv olyan, mint a kőcsipke-királylány, aki ha fényképésszel közeledünk felé, oszlop-tömbbé zárul, és nem társalog csak a széllel és a fején verdeső galambokkal. De ha magunkban kutatjuk, elevenné ébred és feltárja titkait.
Mindezt átgondolva sem tudom megállni, hogy ne ajánljam gyerek-verskönyvem jó szívvel és szeretettel, hisz költőnek lehet-e reménykedőbb vágya, mint a legmélyebb kapcsolat ember és ember között.
Ajánlom elsőként a gyerekeknek, kiknek valóság még a játék és az álom, s mivel az idő megtanít rá, hogy valóságként védjük a játék merészségét, ajánlom a gyerekszívű felnőtteknek is.
S ha merészségről szóltam, ajánlom - bár titkon - a felnőttszívű felnőtteknek. Kívánom nekik, ha lapozzák e könyvet, ne gondolják hozzá, mivé virrad egy éjszakai álom. Ha úgy esnék, hogy Guriga, a kenguru megsimítja méregtől ráncos homlokuk, merjék ajándék számba venni, s úgy ne járjanak, mint kedves mackóm, aki világgá ment szégyenében, mert a szíve rezedás volt.
A gyerekeknek azt kívánom, hogy ne féljenek, ha meglátják Oldalgást és Gyanakvást, e két alamuszit, tudjanak róla, hogy friss tejjel és citerával megfuttathatók. Segít ebben Főprinc, a macskakirály, meg segédei: Vízicsen és Piripócs, Tulipán és Buktaszél - ők Benedek király pereputtya. Ők a barátaim, bár elhagytak már, kulcslyukon át távozva, miként a gyerekkor. Elröpültek messze mind a kócgerzsonok, a gyöngyöt őrzők, a dróton ránthatók, a felhő-lábúak, köd-arcúak, a csöndbe-rejtezők, akiket mégis látok és versbe foglalok.
Vissza