Magyar vértanuk nyomában

Előszó

Részlet a kötetből:

Kocsi Csergő Bálint kéziratáról.

A Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában eddig nem keltett különösebb figyelmet az a kézirat, amely a gályarabper valóságos vértanúi utolsó óráit, utolsó imáit és ájtatoskodásukat, kiszenvedésüket és tetemük sorsát írja le.
Pedig tartalma szempontjából alighanem ez az irat a gályarabi-irodalom legmegrázóbb darabja.
Nem a megírása, hanem a tartalma teszi azzá.
Az a tartalom, hogy a gályarab-per végeztével hogy juttattak a szerencsétlen körülmények vagy hogy taszítottak különböző pribékek tizenkilenc magyar protestáns egyházi férfiút pusztán hitük miatt és állhatatosságuk következtében halálba a legméltatlanabb és legmegszégyenítőbb körülmények között.
Az a szenvtelen, hűvös tárgyilagossággal vázolt - s csak az együtt szenvedő író szavai közt rejtetten meglapuló félénk szeretet egy-egy rezdülésében igazán élő - szörnyű valóság, hogy a gályarab-perből folyólag a magyar protestantizmus tizenkilenc hitvallója hogyan hal meg börtönben, úton, gályán - de mindenkép ott, ahová üldözői hajították s úgy, ahogy szolgalelkek hagyták őket. Kettő pedig akkor roskad össze szenvedései súlya alatt, mikor már a szabadulás útjára lépett...
Vértanúságuk külön tragikuma az, hogy nem ítéleten alapszik, nem ítéletbe foglalt szörnyűségek végrehajtásaképen jelenik meg és nem törvényes formában megy végbe. Vissza