Költemények/Magyarhon ébredése

Előszó

Az Olvasóhoz!

Menu, az indusok profétája egy ifjuról bezsél, ki szerelmes volt a tavaszba. Én nem tartozom Menu hivei közé; de ezen történet mindazonáltal igen érdekelt, mert annyira hasonlit az én szivem történetéhez, hogy néha a lélekvándorlás logikájánál fogva szeretem elhitetni magammal, hogy a nagy keleti bölcs énrólam szólt. Igen, én szerelmes vagyok a tavaszba. Rajongó örömmel üdvözlöm az első ibolyát, mert úgy tekintem, mintha azt a tavasz nekem viszontszerelme zálogául nyujtaná. De én eddig igen szerencsétlen voltam szerelemben, sok éveken át hasztalan vártam megérkezését, s ezalatt iszonyu kemény tél uralkodott, ily kegyetlen tél, hogy sok embernek még a szive is befagyott. Az én szivem azonban, hála az égnek, nem fagyott be, mert én a fagyos tél közepett tudtam magamnak egy kis tavaszt teremteni, melynek sugara a remény és virágai azon szép álmok voltak, melyeket a jövendő tavaszról álmodám. És a remény nem csalta meg szivemet, nézzétek Széchenyi jóslata, Vörösmarty szózata és a nemzet imája teljesül -a tavasz jő. A kedves ibolyák már elődugják szemérmes fejeiket a hó alól, a bérczek hava és a folyók jege engedni kezd. Engedjetek hát ti is, ti jégkeblek! Ki akarna ellentállani a tavasz bájainak? Ki ne szeretné őt, kibe Menu már 3000 év előtt szerelmes volt? Ki akarna a jég közt elmaradni, mikor naponta haladunk tavasz felé. Ne aludjunk többé, mert a tavasz a tettnek, a dalnak korszaka; a tettnek és dalnak czélja pedig: "Magyarhon ébredése!" Vissza