A kosaram
0
80%-ig
még
5 db

Költészettan és olvasókönyv

A polgári és felsőbb leányiskolák IV. oszt. számára

Előszó

Na már olyan falu még sincs hetedhét vármegyében, mint a miénk. Nem hiába hozatták Debreczenből a nagy harangot, a magas, karcsú, bádoggal fedett toronyba. Aztán az is valami, hogy a széphangú... Tovább

Előszó

Na már olyan falu még sincs hetedhét vármegyében, mint a miénk. Nem hiába hozatták Debreczenből a nagy harangot, a magas, karcsú, bádoggal fedett toronyba. Aztán az is valami, hogy a széphangú orgona Beszterczebányáról került olyan mesterembertől, ki csoda-dolgokat mívelt. Erzsók néne beszéli, hogy egyszer valamikor kiment egy orgonájával messze az óperencziákon túl pogány országokba, s mikor a vad emberek meghallották az ájtatos hangokat, melyeket a mester keze a sípokból kicsalt, nyomban áttértek a keresztyén vallásra.
Ilyen falu Gerge.
A gergei embernek még a szolgabíró is tisztességesebben köszön, mint más ember fiának, mert jómódú mindenik, s odavaló zsellér nem cserél a más falubeli "telkes-mágnással" sem. Vegyük, teszem azt, mingyárt a "felső végen" Bokros Mihály uram ő kelmét, a ki csak olyan "furmányos"-féle ember, de azért tessék megnézni a háza tájékát. Vissza

Tartalom

Bevezető rész
Mikszáth Kálmán: Talpig ember1
Tartalom czél, alapeszme, külső alak10
A szép és a rút, a naiv11
A tartalom és az alak szépsége
Vörösmarty Mihály: Szózat
A festőiség, plasztikaiság, harmonia13
Hűség, kellem, fenség14
A tragikum és a komikum15
A humor és az irónia16
Szépirodalom, művészetek17
Mikszáth Kálmán18
Tompa Mihály: Télen, nyáron
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél19
A lírai költemény20
Arany János: A fülemile
Az epikai költemény22
Kisfaludy Károly: Mátyás Diák23
A dráma30
Verstani rész (prosodia)
A hangsúlyos és az időmértékes verselésről általában31
A hangsúlyos verselésnél tanultak felújítása
Az időmértékes verselés
Az időmérték, versláb32
Az időmértékes verssorok34
Az időmértékes versszakok40
Poetikai rész
Belvilági költészet
A lírai költészet
Érzelmi költemények
Népdalok43
A dal, a népköltészet sajátságai44
Petőfi Sándor:46
Befordultam...
Ereszkedik le a felhő
Temetésre...
Honfidal
Távolból47
Hegyen ülök48
Nemzeti dal49
Szülőföldemen
Petőfi élete és költészete51
Riedl Frigyes: Petőfi költészetének jellemzése52
Arany János: Elesett a Rigó lovam55
Arany János: Itthon56
Tóth Kálmán: Sírjon, ríjjon a hegedű
Fütyül a szél
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez57
Csokonai Vitéz Mihály:58
Dalok "Himfy szerelmei"-ből. Kisfaludy Sándor
Kisfaludy Sándor:59
Szász Károly: Hazámhoz
Kerényi Frigyes: Honvágy60
Bajza József: Sóhajtás
Tompa Mihály: Távolból61
Kisfaludy K.: A rákosi szántó dala62
Lévay József: Mikes63
Lévay József: Ha meghalok64
Eötvös József: Végrendelet65
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz
Az óda67
Berzsenyi Dániel:68
Petőfi Sándor: A magyar ifjakhoz69
Téged Iste, dicsérünk. Régi egyházi ének70
IV. Zsoltár71
Kölcsey Ferencz: Hymnus72
A hymnus73
Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet
A rhapsodia74
Vörösmarty Mihály: Fóti dal75
A dithyramb.77
Vörösmarty Mihály:
Kisfaludy K.: Mohács78
Az elegia80
Vörösmarty Mihály: Kis gyermek halálára
Petőfi Sándor: szeptember végén81
Tompa Mihály: tornáczomon82
Tompa Mihály: Az Utolsó versekből83
Lévay J.: Tompa Mihályról84
Arany János: Rachel siralma89
A heroida91
Az érzelmi költemények
Gondolati költemények
Faludi Ferencz: A szerencse91
A bölcselő ének92
Vörösmarty M.: A merengőhöz2
A költői elmélkedés93
Tompa M.: Levél egy elutazott barátom után
Arany J.: Vojtina levelei öcscséhez96
A költői levél99
Petőfi S.: A magyar nemes
A szatíra100
Kakas Márton: Az elnyűtt vászonkabát101
Vörösmarty M.: Magyarország czímere
Vitkovics Mihály: Kérés102
Szentmiklóssy Alajos: A szerény
Dalmi
Vörösmarty M.: Két hivatal
Klopfstock u. Vitkovics M.: Az epigramma
Az epigamma
A gondolati költemények103
Gyulai Pál: A magyar hazafias líra története
Külvilági költészet
Az epikai költészet
Elbeszélő költemények
Péczeli József: Nyúl, veréb, ölyű111
A mese112
Szentmiklóssy A.: Hébe és a sas113
Arany .: Rege a csodaszarvasról113
A monda117
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem117
Vörösmarty M.: Zalán futása123
Az eposz127
Arany .: Keveháza130
Vörösmarty M.: Szép Ilonka134
A költői elbeszélés136
Edward. Angol népballada137
A ballada138
Kádár Kata. Népballada139
Arany János: Ágnes asszony141
Arany János: Walesi bárdok143
Arany János: Tetemre hívás146
Gyulai Pál: Arany János balladáiról147
Kiss József: Ágota kisasszony151
Pósa Lajos: pataki Piroska152
Mi piroslik. Néprománcz154
A királyfi
Cid bosszút áll atyjáért155
Tolnai Lajos: A szegény vándorló legényről156
Arany J.: Rozgonyiné157
A románcz159
Jókai Mór: Az új földesúr160
Jósika Miklós: Abafi163
Eötvös J.: A karthausi166
A regény169
Jósika Miklós171
Kemény Zsigmond
Eötvös József
Beöthy Zsolt: Jókai regényei172
Leíró költemények
Petőfi S.: A Tisza174
A költői leírás175
Arany J.: Az elhagyott lak176
Petőfi S.: A jó öreg korcsmáros
Lévay J.: Szüretünk177
Arany J.: Családi kör178
Az epikus költemények181
A drámai költészet
Coriolanus, Shakespeare182
A drámai művek fajai192
A drámai művek sajátságai, szerkezete, formája193
A dráma fejlődése, kiválóbb művelői194
Madách Imre: Az ember tragédiája196
Kardos Albert: Költészetük a jelenben205
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv