Komárom-Esztergom megyei múzeumok közleményei 6.

Előszó

Részlet a könyvből:
Vértesszőlős és Tata-Porhanyóbánya őskőkori lelőhelyeket számos objektív adottság és szubjektív tényező köti össze. Az utóbbi az egyszerűbb: mindkét lelőhely feltárásának és részben feldolgozásának irányítása Vértes László nevéhez fűződik, a munkatársak zöme azonos, valamint a paleolit kutatás külön szerencséjére mindkét lelőhely csaknem bolygatatlan épségben került elő.
Az objektív adottságok a telepek geomorfológiájából, topográfiai helyzetéből, kultúrájának azonos gyökeréből erednek.
Az egymástól mintegy 6-7 km-re lévő két lelőhely, Északkelet-Dunántúlon, a Gerecsét és a Vértest elválasztó geológiai törésvonalban, a Tatai árokban van. A Gerecse hegylábi lejtőin lerakódott mésztufa-képződményeknek köszönheti létrejöttét, fennmaradását. Régészeti kultúrájuknak, eszközkészletüknek alapja a kavics. Mindkét közösség 3-4 cm méretű kvarcit- és kovakavicsból készítette kisméretű szerszámait, amelyekkel a korszak emlős faunájának legnagyobb testű tagjait kellett elejteniük és/vagy feldolgozniuk.
A feltárások mindkét lelőhelyen szokatlanul gazdag természettudományos kísérőanyagot eredményeztek. Ezekből az információkból próbáljuk megrajzolni a két közösség élő és élettelen környezetét, amelyet maximálisan kihasználva, és amelyhez maximálisan alkalmazkodva mindkét népcsoport sikeres életvitelt alakított ki. A régészeti leletanyag mennyisége és minősége, Vértesszőlősön hozzá még a tartós megtelepedés, többszöri visszatérés, ezt igazolja.
A két lelőhely közötti különbségek is jelentősek. Az alsópaleolit Vértesszőlős a Homo erecíus (előember) telepe, előkerültek embermaradványok is. Tata középsőpaleolit ipara az egyetemes antropológiai-régészeti konvenció szerint a Homosapiens neanderthalensis-hez tartozik. Embermaradványt eddig nem találtunk.
Vissza