Előszó
Részlet a könyvből:
Akkor már ősz volt.
Nagy csend ült a tájék fölött, a szél még nem indult meg Lengyelország felől, mert a legkisebb rezdülésre zörögni kezdett volna a kukoricás. Messze,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Akkor már ősz volt.
Nagy csend ült a tájék fölött, a szél még nem indult meg Lengyelország felől, mert a legkisebb rezdülésre zörögni kezdett volna a kukoricás. Messze, végtelenül messze, fehér felhők mentek valamerre. Magasan, végtelenül magasan mendegéltek s túl-túl, a hegyek kékes ormain is.
Én ott álltam a kertben és vártam. Vártam őrá, a testvérkére, akit két esztendeje már, hogy nem láttam.
Mert ahogy két esztendő múlva váratlanul hazanyitottam az imént, csak az édesanyámat találtam a tornácon. Hogy megörült, amikor meglátott! Ó, ha tudtam volna ekkor, mennyire meg fogom szomoritani e naptól fogva, talán haza se néztem volna! Legalább egy esztendeig nem. Mert egy esztendő múlva kirepült már hazulról a testvérke s Istenem, ha az eszembe jut, hogy a kert ösvényein hányszor kerestem attól fogva az apró lába nyomát és hiába kerestem, hát még ma, kilenc esztendő után is meghatottság fog el.
Az édesanyám elibém szaladt s összecsókolt:
- Fáradt vagy, ugy-e? Biztosan meg is éheztél az uton.
- Köszönöm, édesanyám, már ebédután vagyok. De egy kicsit lefekszem. Édesapa hol van?
- A szőllőbe ment ki Pirikével...
Vissza 
