Csanak András Bécsben

Előszó

Nehány tanulmány-alakom vonul föl e könyvben s én bocsánatot kérek, hogy előmerészkedtem velük, hisz oly igénytelen figurák! Sok rábeszélésembe került, mig glédába álltak, mert illedelmes, de gyanakvó népek: nem fortélyból kürtölöm-e szét viselt dolgaikat? Megnyugtattam őket s akkor tartózkodóan sorakoztak.
Hálás vagyok nekik, mert & német világ idegenjében ők voltak az egyetlen társaságom s velük mulattam magamat. Esténkint benyitottak rám s eldiskurálgattak velem. S ilyenkor megkapott a másodkántor nyomorult pechje, Csalma nem utánozható nagyzása és el voltam fogódva a jegyzőbojtár siralmas tragikomikumán. Máskor az első csatamezők sápadt alakjai lebbentek el előttem, elbusult diákok néztek rám szemrehányón, ismét máskor egy-két hazátlan talpas surrant be hozzám. Elégedetlenül mentek el, dákosuk megcsörrent az ajtóban s olyankor méla bánkódás fog vala el, ha vitát nem kezdek a világjáró Csanak Andrással, aki mindig utolsónak maradt nálam.
Mert állt a disputánk éjfeleken át a fene susztergyerekkel, aki állíiólag megtömte pipáját az István-torony alján. Állitom tehát és megvádolom őt mégegyszer, hogy soha Bécset nem látta s nevetségesnek tartam ócska hencegését. A vitánk persze meddő, a döntést tehát a pártatlan olvasóra bizom. Tessék meghallgatni őt magát: nem istentelen világcsalás-e, amit állit?
Kj.
Bécs, 1916 április 2. Vissza