Régi ház az országutnál

Előszó

Február vége táján volt, amikor - messziről jövet - váratlanul csak belecsap arcunkba az első tavaszelői kis szél. Incselkedve, bolondosan. Olyankor ujjongani szeretnénk minden esztendőben.
Messze jártak még a gólyák: valahol Kairó fölött táborozhattak, de Verhó falu árkos részein bujni kezdett már az uj fü. Napok óta olvadt a hó s havas lucsokkal voltak tele az őszi vetések, kertek aljai és a keritetlen udvarok.
S ilyen hólé fogta közre azt a magános és elhagyatott házat is, mely egyesegyedül állt az országut szélén, vagy három kődobásnyira vetve ki a faluból. Hidegedő alkonyatra készült. S a hófoltos ház előtt, a szabad udvarrészben, ott állt Mudrony József fuvaros meg a Sanyi fia. A sürvedő messzeség felé hallgatóztak mindaketten, ahonnét panaszra elnyujtott kiáltás hallatszott koronkint. Csak azt nem tudták kivenni hosszabb ideje már: a bárói kert mögött gunnyasztó alsómajorból avagy a Dókus-tanya irányából jön-é az a panaszkodó kiáltozás? Mintha könyörögve hivogattak volna vissza valakit... Vissza