Magyar zene 2005/1.

Előszó

Részlet:
"TANULMÁNY
Fodor Géza
EGY ANTIK »OPERAJELENET«*
A musiké Aischylos Agamemnóníjának Kassandra-jelenetében
Közismert, hogy az opera a 16. század végén Firenzében a pastorale-hagyomány-ból, de a görög tragédia feltámasztásának ideológiájával született meg. Az is közismert, hogy ez az ideológia nem volt mentes a félreértéstől. Girolamo Mei tudniillik, aki a humanista Piero Vettori, latinul, görögül és olaszul alkotó filológus, politikus, költő tanítványaként részt vett görög drámák kéziratos másolatainak gyűjtésében, latin fordításainak előkészítésében és kiadásában, s alaposan tanulmányozta Aristotelést, 1561-től pedig a görög zeneelmélet feldolgozásának szentelte magát, 1566 és 1573 között írt nagy műve, a De moclis musicis antiquorum utolsó, negyedik részében azt állította, hogy a görög tragédiákat a kardalokon és a monódiákon túl is, teljes egészükben énekelték.1 Noha a De módis nem jelent meg nyomtatásban, Mei nézetei személyes kapcsolatok útján elterjedtek, s miután 1600-ban az első ránk maradt operát, Jacopo Perinek Ottavio Rinuccini szövegére írt L'Euridicéjét bemutatták, a publikált szövegkönyv előszavában Rinuccini, a publikált kotta előszavában pedig Peri már arra hivatkozott, hogy a görögök tragédiáikat a színen „secondo l 'opinione di molti", „sokak véleménye szerint" teljes egészükben énekelték.2 Ha ez félreértésnek - bár termékeny félreértésnek - bizonyult is, a görög tragédiaköltők valóban ismertek egy lehetőséget, hogy a kardalokon és a monódiákon túl dialogikusan is alkalmazzák a musikét, ami eredetileg több mint zene: költészet, zene és tánc egysége. Amikor Aristotelés a Poétikában mennyiségi szempontból számba veszi a tragédia részeit, állandó alkotórészekként aprologost, az epeisodionokat és az exodost mint szavalt részeket, a kardalokat, azaz nparodost (a kar bevonuló énekét) és a stasimonokat (az orchéstrán előadottakat) mint énekelt részeket regisztrálja, hozzátéve, hogy ezeket „sajátos részekként", alkalmilag kiegészítheti „a színész-ének és a kommos", azaz a monódia, valamint „a kar és a színész közös panasza".3 Ha érdeklődésünk tárgya - Nietzschét parafrazeálva -
* A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság Somfai László 70. születésnapja tiszteletére rendezett ID. tudományos konferenciáján a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc Termében 2004. október 10-én elhangzott előadás kibővített és szerkesztett változata.
1 Claude V. Palisca: „Girolamo Mei." In: The New Grave Dictionary of Music and Musicians (ed. by Stanley Sadie). London: 1980, Voi. 12. 68.; Barbara Russano Hanning: Concise History of Western Music. New York-London: 2002,180.
2 Angelo Solerti: Le origini del melodramma. Hildesheim-New York: 1969, (reprint) 40., 45.
3 Arisztotelész: Poétika 52b. Fordította Ritoók Zsigmond. PannonKlett Kiadó, 1997, 53." Vissza