Kompozíció kezekről (dedikált példány)

Fülszöveg

DIENES OTTÓ neve nem ismeretlen az irodalom és képzőművészetek iránt mélyebben érdeklődőknek; tanulmánykötete, folyóiratközleményei, három évtized mennyiségre is tiszteletreméltó irodalom- és művelődéstörténeti ismeretterjesztő publicisztikai munkássága után most - végre - első önálló verseskötetével jelentkezik.
A fiatalkori retorikus hangvételtől és laza szerkezettől elindulva nagy utat tett meg ez az avantgard által is megérintett, pazar, sokszínűvé kibomló költészet, melyet nem is a kortárs világirodalom figyelemre méltó teljesítményeinek testvérfényei, de saját lenyűgöző életanyaga, értékrendje és meghódított világa avat szuverénné, öntörvényűén érvényessé.
Állandó természetközelségében, világra csodálkozásában az antikvitás bukolikus nosztalgiája, az idill szépsége is megnyilvánul, másutt a panteisztikus öröm hangja szól - hogy a realisztikusan festett versszituációk ezekben is a döbbenetig jussanak el. Dienes legökonómikusabban intenzív létélményeit juttatja célba, ez költészetének fő vállalkozása, és ezek a művek is érintik meg legmélyebben - nem egy közülük elementáris erővel - az olvasót. Így lesz a kötet címadó verse, a Kompozíció kezekről a magányos ember gigantikus méretű szeretetéhségének, harmóniakeresésének drámai kiáltása, igazi remekmű, vagy a tékozló nyár, az időtlenség és elmúlás együttesének páratlan tömörséggel megszólaló rekviemje a Sisak, kii, virág. Számos versének koordinátájaként jelennek meg a kozmikus méretek, távolságok, az idő és a tér. végtelen az egyik kulcsszava (a másik a szerelem) ennek a - transzcendens világra érzékeny humánumot és erkölcsi tartást sugalló költészetnek, amelynek gondolatiságát nagyon is az érzéki-konkrét plaszticitása, ill. a mindennapi élet dolgainak megformált jelenléte teszi mélyen emberivé és hitelessé.
Az egyes versek - és az önmagukban ciklusokként is értelmezhető versbokorcsoportok - egyetlen füzérébe szőtt három lírai próza (prózavers) tovább árnyalja, gazdagítja azt a költői világot, amelyet a kötet egésze képvisel. Neményi László
Amikor útjára bocsájtom ezt a szerény verseskötetet, azt teszem csupán, hogy már előre kezet szorítok a feltételezett olvasóval; de legyen minden egyes vers is egy-egy kézfogás!
Az alapképlet, a lét alapegyenlete mindannyiunk számára közös. Az ókori Nagy Bölcs negyven év töprengés és meditálás után adta meg a "Mi az élet értelme?" kérdésre a választ: "Az élet értelme: születünk, élünk és meghalunk." Egyek vagyunk hát a legnagyobb sorskérdésekben: az aggódásban, a szorongásban, a szenvedésben, az örömben és boldogságban. De mégsem teljesen egyformák: a sors más-más színű tintával és különféle kalligráfiával írja az életünket.
Magamról: Budapesten születtem, gyerekkorom nagyrészét Egerben éltem meg. Szünidőimet munkával és a Tisza-parton nyaralással töltöttem. 1959 óta élek Székesfehérváron, ahol harminckét hosszú esztendeig jártam a sokszor göröngyös tanári pályán: nagyszerű érzés volt a kultúrkincset közvetíteni a nyílt szívű fiataloknak... Néhány éve a sors más pályára terelte életemet. Vissza