Koncz Zsuzsa

Előszó

KONCZ ZSUZSA nemegyszer mondogatta, hogy: „nincs izgalmasabb az emberi arcnál", írta Gách Marianne az első önálló Koncz-kiállítás katalógusában. A kitűnő újságírónő, akivel évtizedekig együtt járták „az interjúcsinálás hol rögös, hol boldogító útját", ebben az alkalmi írásában oly pontos és találó jellemzést adott a fotográfusról, amit fölülmúlni nehéz, fölidézni tanulságos. „Fiatal lányként került a Film Színház Muzsika szerkesztőségének a kötelékébe - írta 1979-ben - s már akkor fölfigyeltünk sugárzó egyéniségére, rokonszenves konokságára, elképzelésének rendíthetetlen határozottságára. (...) Képeinek szuggesztív eredetisége, korszerű látásmódja egycsapásra föltűnést keltett. Fotóin az üde fiatalság és az érett megfontoltság kezdettől fogva különösképpen egybefonódott." Az akkor már közel húszéves közös munkáról így ír: „Koncz Zsuzsa jelenléte az interjúk idején nemcsak hogy nem zavar, hanem valósággal inspirál. Engem is, a beszélgető partnert is." „Ő általában akkor fotózik legszívesebben, amikor az úgynevezett interjúalany heves vagy meghitt szócsatában megfelejtkezik a fényképezőgépről. Többnyire azt kéri, ne ügyeljünk rá, én meg bámulom, hogy pszichológiai érzéke bravúros szakmai tudásával egyenrangú. Optikájával belelát az emberek lelke legmélyére, fölfedezi bennük a szeretnivalót, csakúgy mint a komikumot, tiszteli az igazi tehetséget és lepöcköli a hazug hiúságot. Fényképein óhatatlanul megjelennek a maga indulatai, érzelmei, sőt fölbukkan a modelljéről való véleménye is. Alighanem ettől válik minden portréja ennyire hitelessé, élővé." „Ábrázolásai nemcsak napjainkat rögzítik, hanem fölidéznek néhány olyan gigantikus egyéniséget is, akik már eltávoztak körünkből. Életrekelti és az örökkévalóságnak őrzi meg őket." Gách Marianne jóslásnak is beillő jellemrajzát az idő igazolta: Koncz Zsuzsa nem tagadta meg fiatalkori önmagát. Árnyalatnyi változást csupán abban tapasztalhatunk, hogy míg kezdetben csak az emberi arcot tartotta fontosnak, később fölfigyelt a legalább olyan fontos kézre is, amelyről azt írta dr. Kosutány István, a kézelemzés tudora: „...a kéz igen beszédes testrészünk, mely igen-igen sok bizalmas titkot árul el annak, aki szeszélyes jeleit olvasni tudja." Koncz Zsuzsa érti e „szeszélyes" jeleket; számos felvételén a beszédes kéz a főszereplő. A tünékeny mozdulatokra érzékeny szerző tudatos következetességgel várt a pillanatra, amikor megszólal a kéz, és jellemzi gazdáját. Vissza