Kopoltyúnekrózis

Előszó

Az elmúlt két évtizedben az európai pontytenyésztő országokban gyorsan terjedt és egyre nagyobb méreteket öltött a kopoltyúnekrózis nevű halbetegség. Achmerov 1957-ben publikált munkája nyomán kopoltyúnekrózisnak neveztek minden olyan kopoltyúelhalást, amelyben nem a Branchiomyces sanguinis nevű gomba volt az elsődleges kórokozó. A betegség pontatlan leírása és meglehetősen általános megfogalmazása azt eredményezte, hogy a fogalom számos, különböző okra visszavezethető károsodás gyűjtőfogalmává változott. Éppen ezért a kopoltyúnekrózis első leírása óta a betegség kóroktanáról sokféle nézet alakult ki. Eleinte az egyes specialisták által tanulmányozott különböző kórokozókkal, egyedileg kiváltott betegség nézet uralkodott, később egyre inkább a betegség komplex jellege került előtérbe. Ez utóbbit erősítette és támogatta a híres magyar származású tudós, Selye János stressz elméletének térhódítása a víziállatok, különösen a halak fiziológiájával, ökológiájával és tenyésztésével foglalkozó kutatók között. A nézetek közeledtek a környezet káros stresszhatása mint elsődleges ok, a halszervezet mozgósító, ellenálló és kimerülő állapota mint elsődleges okozat és valamely kórokozó támadása mint másodlagos okozat egységes koncepcióhoz. A halak szervezetében is megtalálták a legkülönbözőbb káros környezeti tényezők stresszhatására létrejövő elsődleges reakciók mozgósító molekuláit, sőt, legújabban azonos vagy nagyon hasonló szövettani elváltozásokat találtak különböző halfajok kopoltyúin, amelyek előzetesen valamilyen káros környezeti stresszhatásának voltak kitéve. Vissza