Előszó
Magos József!
- Jelen!
A szúrós, fekete szem elrezdül a papírlapról s a sor közepén álló fiúra tűz, kutató kemény nézéssel.
- Mit lihegsz?
A fiú, merev vigyázz-állásban, megakasztja...
Tovább
Előszó
Magos József!
- Jelen!
A szúrós, fekete szem elrezdül a papírlapról s a sor közepén álló fiúra tűz, kutató kemény nézéssel.
- Mit lihegsz?
A fiú, merev vigyázz-állásban, megakasztja mellében a lélegzetet; szíve dobbanását a torkában érzi; nehezen, kibicsakló hangon felel:
- Nem li-lihegek.
- Ne hazudj! Futottál? Elkéstél?
- Oktató úrnak jelentem alássan, én... - pillanatra elhallgat, nagyot lélegzik, s akkor hirtelen felenged a feszültség; szeme keményen állja a szúrós pillantást, és már mintha valami mosolyféle is megvillanna benne : - ... én elaludtam. Azért futottam. De nem késtem el.
Az oktató nézi még a fiút egy pillanatig, aztán elugrik róla a szeme, a papirosra.
- Martsik Ferenc!
- Jelen!
Megúsztam, gondolja Magos József, ahogy a tornaoktató továbbhalad a névsorban. Nem késtem el, de elkéshettem volna, gondolja még, ahogy eszébe jut, hogyan riadt fel álmából, alig valami húsz perccel ezelőtt, hogyan érezte a sötétben, hogy már késő van, hogyan kapta magára ruháit s rohant el hazulról, mosdatlanul.
Vissza 
