Szegény Yorick

Fülszöveg

A Szegény Yorickban intuíciója, illusztrátori mediumitása csúcsát éri el Csohány Kálmán. Itt az igéret azonossága, a költői fogantatás egytövűsége az, ami megdöbbent, a versből-képből áradó közös szívenütöttség, s a belőle fakadó "világvarázsolás" ronthatatlansága. A csodáranyílás örök szomja és poézise a Kormos-Csohány-i hasonmásság titka, ez lényük, alkotásuk stigmája is, megszólalásuk egyetlen módja, lehetősége. E kötet két művészet egyarcú szülötte, vérbeli szerelemgyerek, mert Csohány itt szólal meg legkötetlenebbül, művészi vénáját követve, a költészet kötelékében. Rajzai mintha a versek köldökzsinórján át lélegző, új élőlényekként mozdulnának, eszmélkedőn, önállósulásuk és eredendő függőségük belső törvényei szerint.
Ez a szerves, szinte biológiai egybetartozás is azt sugallja a rajzolói kéznek, hogy a versekben a költő életérzését ragadja meg elsősorban. Még a szöveg ábrázolható, konkrét motívumait - madarat, fát, égitesteket - is jelképpé formálja, hogy változó jelentésükkel s rajzának delejével a megfoghatatlant közelítse, suhanó, szárnyaló képzeteivel a sorok beszédes hallgatását folytassa. Hevesek, spontánok az oldást-kötést, hőkölést vagy nekivágást kísérő vonalhurkolások, olyikuk köpenyszerű, garabonciás, óriáskarolása oltalmazó a rettenet víziói ellen - s a halált kijátszó drámai koponyaparódiákban is a költő elszánt cinkosaként ágál a rajzoló.
Hiszen az egyetlenül szép és irgalmatlan élet nevében áld és átkoz itt minden verssor és kép - ez lobbantja elénk a szegény Yorick meggyötörten is sugárzó arcát a rajzok egyikén, egy másikon ez hívja haza Párizsból a költő Jékelyt örök halászatra és dialógusra a néma folyóhoz, s az utolsón is ebből a "szép idő halál" érintette életsoraióból érkezik meg Csohány Kálmán maga - sejtve talán, hogy valaha, a "csönd gömbjének túlfaláról" Kormon Istvánnal együtt küdhetnek nékünk ily testamentumos üzenetet. Vissza