Kondor Béla

Előszó

A művészettörténet nemcsak művek, hanem iskolák és stílusok fejlődéstörténete is. Mint stafétabotot adják át egymásnak a nemzedékek, a művészeti iskolák és stílusok a felhalmozódott szakmai tapasztalatot, a megfogalmazott vagy megfogalmazásra váró esztétikai problémakört. Néha azonban egy műbe vagy életműbe hirtelen összetömörülnek a dolgok, látszólag megszakad a fejlődés lánca, mert az adott művészeti jelenséget nem lehet beágyazni az iskolák és a stílusok fejlődésének a keretei közé.
A művészettörténelem "archimédeszi pontjai" e művek és életművek. Nem igazodnak az uralkodó iskolákhoz, irányokhoz, maguk szabják önnön normáikat, stílusteremtő elv munkálkodik bennük.
A mai magyar grafikában Kondor Béla művészete ilyen "archimédeszi pont", mindent magába szívó, ugyanakkor mindent szuverénül a maga képére formáló. Természetesen vannak ősei és rokonai - hiszen enélkül nincs semmiféle művészet vagy egyáltalán valamiféle emberi gesztus. Kondor vállalja is a tradíciót, és ahogy Cézanne, az aixi remete egy darab középkort képviselt a századvég művészetében, úgy élednek Kondor műveiben is mélyebb történelmi rétegek, és jogosan vallja mesterének a vizonárius Hieronymus Boscht, a próféciás William Blake-et éppúgy, mint a középkori ikonokat, Grünewaldot vagy az írók közül a görög és római szerzőket, valamint Dantét, Dosztojevszkijt, Rimbaud-t, Apollinaire-t. Vissza