Előszó
A mai lélektan.
Mi a fő megkülönböztető jegye a 20. század lélektudományának a 19. század lélektudományi szellemével szemben? Amint a 20. század az élettudományban s a szellemi tudományokban (történelemben, társadalomelméletben) fokozatosan szakít a fizikából kölcsönzött általános mechanisztikus gondolkodásmóddal, hasonlókép a lélektudomány területén is. A 19. században a lélektan tervszerűen és módszeresen nagyrészt arra törekszik, hogy tárgyát, a lelket, az objektív-testi világban feloldja, önálló jellegétől megfossza, sajátszerű létformájából mindenféle módszeres műfogással kiforgassa: a lelket, mint ilyent, mintegy megölje. a természettudományok sikereinek mámorában ugyanilyen diadalra vágyakozik: a lélektudományból is természettudományt akar büszkén szerkeszteni: "lélektant lélek nélkül", ahogyan a mechanisztikus világfelfogás szellemében "élettant élet nélkül". A "lélek" szót, mint egységet jelentő kifejezést, nem is használja, hanem mindig csak "lelki tényekről", "lelki jelenségekről", "lelki tevékenységekről" beszél. De hogy ezek minek a tényei, jelenségei vagy tevékenységei, ezt a kérdést nagy óvatosan homályban hagyja, már puszta feltevését is az ósdi metafizikába való visszasüllyedésnek bélyegzi. Szinte fél a saját tárgyától, mint aktív alanytól, a lelki jelenségek közös, egységes és személyes gócpontjától: a századnak általános mechanisztikus szemléletmódja szerint a lelki életet elemekre, mintegy atomokra bontja, ezeknek passzív jövését-menését, gépies konfigurációit vizsgálja, a lelket személytelen tárgyként boncolja...
Vissza 
