Kortárs holland és flamand prózaírók

Előszó

Aki a holland nyelvű irodalomról beszél, azon regényírók, költők és esszéisták műveire gondol, akik azt az idiómát használják, amely - leszámítva a helyi különbségeket - azon területeken él, amelyek a térképen Hollandia és Flandria néven ismeretesek. Noha a múltban ugyanannak a politikai egységnek képezték részét, ma már több, mint százötven éve nem ez a helyzet. Hollandia önálló nemzet, a holland nyelvű Flandria pedig a francia nyelvű Vallóniával a Belga Királyságon belül képez egységet. A Belga Királyság 1993-ban föderális államstruktúrát alakított ki. Hollandia és Flandria között azonban közös múlt áll, s ez mind a mai napig érezteti hatását, Így például a közös nyelv is az örökséghez tartozik, amely máig él, és nemzedékről nemzedékre áthagyományozódik. A hagyomány életben tartásában az irodalom fontos szerepet játszik.
Amikor a flandriai és hollandiai elbeszélő prózát ehelyt mint egységet mutatjuk be, ezt abból a megfontolásból tesszük, hogy a közös nyelv az összekötő elem. A flamand és holland szerzőket az államhatárok mindkét oldalán olvassák, anélkül, hogy az olvasóközönség szüntelenül tudatában lenne, hogy külföldiekkel van dolga. Számos flamand szerző amszterdami kiadóknál jelenteti meg könyveit és műveiért holland díjakban részesül. A Holland Irodalom Nagydíja, melyet három évenként ítélnek oda, a két kormány közös kezdeményezése. Ezen intézményi keretek mellett az irodalmi életnek is megvannak a maga sajátosságai. A flamand költő, Paul van Ostaijen (1896-1928) hatása a holland ötvenesek csoportjára és Hans Faverey (1933-1990) verseire fontos tényező. A Gard Sivik (1955-1964) c. jelentős avantgarde folyóiratban Észak és Dél szerzői működtek együtt. Az Antwerpenben élő Benno Barnard pedig, aki Amszterdamban született, a közös nyelv szószólójaként tevékenykedik. Vissza