Kós Károly egyetemessége

Előszó

Aki életéhez, életművéhez közelít, abban rögvest és ellenállhatatlanul ott ágaskodik a kérdés: honnan, milyen oldalról és milyen módon férkőzhet mélyebben lényéhez. Tájékozódását nehezíti, zavarát tetézi az a tudat is, hogy csaknem egy évszázad alatt annyian, annyiféle minőségben és megítélésben tárták fel, boncolgatták Kós Károly egyéniségének, életművének sajátosságát, hogy már talán képtelenség is újat, többet és érdemlegeset mondani róla. Hosszasan lehetne ugyanis töprengeni azon, hogy ennek a reneszánszkori egyetemes embereszményt felidéző-megközelítő személyiségnek, ebben a huzatos történelmi Kárpát-medencében, ebben az öngyilkos huszadik században s ennek örökkön örvénylő ideológiai, politikai és esztétikai izmusözönében hogyan formálódott és melyik a kiemelkedőbb, az uralkodó s ennélfogva előtérbe kívánkozó oldala, értéke. Mi az, ami kiemeli a korból és kortársai közül, ami maradandóvá teszi, kisugárzását biztosítja, ami halhatatlanságát mindenütt és minden időkben szavatolja?
Bár csaknem valamennyi korábbi és későbbi méltatóját, hívét és ellenlábasát megkísértette a szétboncolás és beskatulyázás ördöge, a kiválogató-kiszűrő időben e próbálkozás jórészt meddővé vált. Ugyanis ez a "homo creator" egész emberi alkatában, eszmerendszerében, életszemléletében alapvetően mindegyik általa gyakorolt művészeti ágazatban és műfajban (a sakkfigurák faragását, illetve megtervezését is ideszámítva), minden köz- és magánéleti cselekedetében következetesen és konokul azonos volt és maradt önmagával. Érthetetlen módon mindmáig éppen erről a Kós Károlyról nincs hiteles összképünk. És mint jó néhány hozzá hasonló szellemi nagyságunknak - ostoba és indokolatlan szerénységből vagy egyéb oktondiságból -, neki sem jelöltük ki helyét még csak az összmagyar és európai művelődéstörténetben sem. Talán nem is olyan véletlen, hogy évezredes európaiságunk után a mindenható és vállveregető Nyugat most sorba állít bennünket a visszanyeréséért... Vissza