Kossuth Lajos

Előszó

Magyarország ezredéves történetének három utolsó évszázada szomorú kort képez nemzetünk életében. A mohácsi vésztől 1825-ig csak kevés oly mozzanat fordult elő történetünkben, melyre örömmel és megnyugvással tekinthetnénk vissza. sokáig idegen járom alatt nyögött nemzetünk, mely sem culturalis, sem állami fejlődésünknek nem kedvezett. Nemcsak nem haladhattunk sem anyagilag sem szellemileg, hanem mult tevékenységünk szellemi alkotásai is pusztultak, fogytak. Idegen zsarnokság, belviszályok és folytonos hadakozások gátolták nemzetünket az előrehaladásban, s midőn az idegen járomtól megszabadultunk is, új harczot kellett folytatnunk, mert nemzeti fejedelmeink nem levén, ősi alkotmányunk s nemzeti és állami jogaink fenntartásáért folyton küzdenünk kellett az uralkodók idegen kormánya és állami függetlenségünket taposó tanácsosai ellen.
Még a XIX-ik században is középkori állapotok uralkodtak Magyarországon. Voltak ugyan már nagy nemzeti költőink, a kik bármely müvelt nagy nemzet irodalmában is számot tevő jelenségekként tünhettek volna fel, de általános müveltség tekintetében még nagyon hátra voltunk. Nemzetgazdasági tekintetben is szomorú állapotok uralkodtak. Ipar és kereskedelem, a nemzetek hatalmának ez egyik legfontosabb eszköze még teljesen fejletlen állapotban volt, még földmivelésünk is patriarchalis eljárás szerint üzetett. Mig a nyugati müvelt nemzeteknél irodalmi és müvészeti élet, virágzó ipar és kereskedelem, nemzeti közérzés és nyilvános közvélemény fejlett ki, nálunk mindezek még a jelen század első tizedében is csaknem teljesen a jámbor óhajtások sorába tartoztak. Vissza