"A sors kereke a végzetre forog?"

Fülszöveg

A kezdő fejezet címe - Mi dolgunk volt a háborúban? -pontosan tájékoztat a három kötetre tervezett írásom elsö könyvének tartalmáról. Burján István, Ö Felsége személye körüli miniszterünk, a forgatókönyv egyik szerkesztője, akitől a trilógia címét is kölcsönöztem, egyféle válasza: „Az egész egy borzasztó Isten ítélete, mely győztessé teszi azt az oldalt, amelynek igaza van. Lehet-e tudni, melyik az? Közelfekvőleg, igen. Mi és Németország. Franciaországot bosszú, Angliát irigység, Oroszországot vad fanatizmus vezeti. A kérdés csak az, hogy a mi centrifugális elemeink rendeltetése jövőben hol fel<szik igazság és ésszerűség szerint. Erről fog dönteni a háború". (Naplóbejegyzés 1914. augusztus 16-ra.). Nem szerkesztői fondorlat csupán, hogy megidézzem Tisza Istvánt is, akinek a korrespondenciájában, parlamenti válaszaiban, kortes beszédeiben ott van, nem mindig tételesen ugyan, de kivehetően, a Nagy Háború erdélyi „történeteinek" értelmezési esélyei a maguk valós összefüggéseiben és... Tovább

Fülszöveg

A kezdő fejezet címe - Mi dolgunk volt a háborúban? -pontosan tájékoztat a három kötetre tervezett írásom elsö könyvének tartalmáról. Burján István, Ö Felsége személye körüli miniszterünk, a forgatókönyv egyik szerkesztője, akitől a trilógia címét is kölcsönöztem, egyféle válasza: „Az egész egy borzasztó Isten ítélete, mely győztessé teszi azt az oldalt, amelynek igaza van. Lehet-e tudni, melyik az? Közelfekvőleg, igen. Mi és Németország. Franciaországot bosszú, Angliát irigység, Oroszországot vad fanatizmus vezeti. A kérdés csak az, hogy a mi centrifugális elemeink rendeltetése jövőben hol fel<szik igazság és ésszerűség szerint. Erről fog dönteni a háború". (Naplóbejegyzés 1914. augusztus 16-ra.). Nem szerkesztői fondorlat csupán, hogy megidézzem Tisza Istvánt is, akinek a korrespondenciájában, parlamenti válaszaiban, kortes beszédeiben ott van, nem mindig tételesen ugyan, de kivehetően, a Nagy Háború erdélyi „történeteinek" értelmezési esélyei a maguk valós összefüggéseiben és dimenzióiban. Ha netán olvasóm bosszankodna, vagy eltöprengene azon, hogy mi értelme van a végéről - amikor már minden mindegy - az elejére, majd összevissza ugrándozni könyvemben a Nagy Háborút megelőző időszakban, akkor elmondom itt előlegben, hogy azért, mert van az 1. fejezetben idézett Tisza-szövegekben néhány kulcsszó, sőt mondat, amelyeket tájékoztató kiegészítéssel továbbgondolásra ajánlok, még mielőtt a következő két kötetben témám (1916 - Erdély Nagy Háborúja) teljes feldolgozásába kezdenék.
Egyébként, a fejezet címbe fogalmazott kérdésre az egyszeríj válaszom, hogy az Oszmán Birodalom elbizonytalanodása okán szilárd felügyelet nélkül hagyott (maradt), gazdátlan Balkánon pozíciókat kerestünk az ugyanoda tolakodó Oroszország (és mindenki) ellenében. Válogatás nélküli eszközökkel: nagyhatalmi „egyeztetéssel", de német hátszéllel, olykor az ellenében is; barátkozva, ügyeskedve, megosztva, vagyis diplomáciázva. Úgy ítéltük meg a végén, hogy fegyverrel mégis csak több esélyünk lenne.
KOSZTA ISTVÁN Gyulafehérváron született (1945). Bölcsész (Kolozsvári BBTE, 1968), újságíró. Tagja az Európai Szociológiai Egyesületnek (ESA). A Budapest Fórum Egyesület (Európai Regionális Tanulmányok Hálózata - Alpok-Duna-Adria Régió) alapító tagja. Hadtörténelmi, történelmi tárgyú tanulmányai a Székelyföld folyóiratban, a sepsiszentgyörgyi múzeum Acta Sículia évkönyvében, a Marosvásárhely, illetve a Maros megye történetéből című tanulmánykötetekben stb. jelentek meg.
A szerző hasonló tárgyú, megjelent könyvei
HUSZÁRTÖRTÉNET (2008)-
A marosvásárhelyi
9. hv. huszárezred története
Nem (csak) Erdély volt a tét I. (2010) -Kései tudósítás a párizsi konferenciáról
Nem (csak) Erdély volt a tét II. (2011) Mária román királynő párizsi követsége
úgy tetszik, főleg kerek évfordulók alkalmából szeretjük felidézni, mi is történt velünk a múltban. Mindaz, amiről Koszta István legújabb könyve íródott, éppen kereken száz esztendeje történt: 1914-ben, amikor a világ még mindig nem szembesült azzal a döbbenetes felismeréssel, hogy képes elpusztítani önmagát. A rákövetkező bő négy esztendő azután meghozta ezt a felismerést is. Van valami végzetszerű az első világháború keletkezéstörténetében, mintha csak a sors akarata lett volna, hogy Európa, majd a világ büszke nemzetei és birodaimai egymásnak essenek; okos és tekintélyes politikusok alvajárók módjára vezessék tévútra a rájuk bízott milliókat; rettenthetetlen hadvezérek küldjék vágóhídra legkiválóbb katonáikat; a világ legokosabb koponyái és legkiválóbb művészei acsarkodjanak egymásra a nem is olyan képzeletbeli frontvonal két oldalán. Hogyan történhetett ez? - kérdezik azóta is, akik számára nem csupán ócska jelszó, miszerint „múlt nélkül nincs jövendő", és ezt kérdezi Koszta István is. A tőle megszokott szívóssággal és alapossággal faggatja a száz év előtti történések emlékeit, és amit talál, legott megosztja olvasóival. Amit talál, leginkább elborzasztó, néha komikus, és néha felemelő, mégis - Nietzsche szavaival élve - emberi, nagyon is emberi.
Pollmann Ferenc Vissza