A véres költő

Előszó

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
Az érzékeny, a mimózalelkü örökgyermek és a spleenes világfi keveredik a vonásaiban, Wilde Oszkár, aki a szabadkai aszfaltra csöppent, poros kisvárosi ákácok közt Párisról álmodik, a gyermekszoba orvosságos üvegei narkotikus mérgek víziójával kisértik, s az éjjeli mécs rejtelmes félhomálya hasis neki, mely mesterséges paradicsomokkéjeivel csókolja. Négy fal közé zárt rabdiák, de a négy fal közt Babilontól csillagvilágok eljövendő országáig ivel a fantáziája. Az ezerarcú élet festett pirosságát a halál sápasztó görbe tükrében füröszti. Drága gonoszlélek, a szava tőr, de a vér, melyet kiserkeszt nem fáj, mert édes mint a méz és bódító, mint a mák.
Kosztolányi a legtökéletesebben és a legmagyarabb hangon szólaltatta meg nálunk a nyugati dekadens költészet minden szépségét, de lirája mégis teljesen egyéni és a magyar irodalomban tartalmát, színét és hangját tekintve egészen egyedül áll. Az Őszi Koncert költőjének épen ugy nincsenek nálunk elődei csak epigonjai, mint a Szegény kisgyermek panaszai-nak. Az impassibilitás, a költő közömbössége ismeretlen előtte, a szive bibor üvegén át néz mindent és igy születik az a különös sugártörés, amely álomlatásai fölé skarlátba villódzó fekete szivárvány félelmes ivét vonja. Mind az öt érzéke a szivébe sülyed s egyszerre érzi a legelvontabb érzés formáját, izét, szinét, szagát, zengését, ezért olyan teljes és erősen érzéki hatású minden képe s ezért érezzük nála olyan erősen, mint senki másnál a szavak valőrjét. Vissza