Előszó
Részlet a műből:
Fehéren sütött a nap.
Mint amikor éjjel fényképeznek és villanóport gyújtanak, úgy izzott a balatoni fürdőhely a verőfényben. A meszelt kunyhók, a kukoricagórék, a homok...
Tovább
Előszó
Részlet a műből:
Fehéren sütött a nap.
Mint amikor éjjel fényképeznek és villanóport gyújtanak, úgy izzott a balatoni fürdőhely a verőfényben. A meszelt kunyhók, a kukoricagórék, a homok keretében minden fehérnek látszott. Még az ég is. Az akácfák poros lombja pedig olyan fehér volt, akár az írópapír.
Félháromra járt.
Suhajda ezen a napon korán ebédelt. Lejött a tornác lépcsőjéről, a nyaraló udvarában levő parasztkertbe.
- Hová? - kérdezte Suhajdáné, amint a törökszekfűk között horgolt. - Fürödni - ásított Suhajda, kezében egy meggyszín fürdőnadrággal.
- Ugyan vidd el őt is - kérlelte az asszony.
- Nem.
- Miért?
- Mert rossz - felelte Suhajda. - Mert haszontalan - felelte és szünetet tartott. - Nem tanul.
- Dehogynem - tiltakozott felesége, vállát vonogatva. - Egész délelőtt tanult.
A konyha előtt a lócán fölneszelt egy tizenegy éves fiú. Térdén összecsukott könyvet tartott: a latin nyelvtant.
Vékonyka gyermek volt, haja rövidre nyírva, nullás géppel. Piros tornaing rajta, vászonnadrág, lábán bőrsarú. Pislogott az apja meg az anyja felé.
- Hát - szólt hozzá Suhajda nyersen, fölvetve szigorú fejét - mi az: dicsérni fognak engem?
- Lauderentur - rebegte a gyermek, gondolkozás nélkül, de előbb fölkelt, mint az iskolában.
Vissza 
