A kosaram
0
80%-ig
még
5 db

Erdélyi panteon 1-3.

Művelődéstörténeti vázlatok

Előszó

Bizonyára vannak, akik emlékeznek még arra az Erdélyi csillagok című könyvre, amely kétszázegynéhány oldalon különböző szerzőktől tizennégy írást kínált az olvasónak. Tizennégy írói portrét "Erdély... Tovább

Előszó

Bizonyára vannak, akik emlékeznek még arra az Erdélyi csillagok című könyvre, amely kétszázegynéhány oldalon különböző szerzőktől tizennégy írást kínált az olvasónak. Tizennégy írói portrét "Erdély szellemi múltjából", a Kolozsvári szobrász-párostól Ady Endréig. Bizonyára vannak, akik emlékeznek még - noha zömükben csak a címére. Hiszen hat évtizeddel ezelőtt jelent meg, 1935-ben, az Erdélyi Helikon íróinak tízéves találkozója alkalmára, a Szépmíves Céh kiadványainak korlátozott példányszámában - és még ennek egy részét is elnyelte az idő, a háború, a vörös korszak. Ma már ritkaságnak számít. Pedig jól fogynak az ilyen kötetek, ott kell állniuk könyvespolcunkon, hogy időnként levehessük, le is vegyük őket, frissen tartsák bennünk, öregekben és - főleg - fiatalokban, erdélyi szellemi múltunk éltető örökségét. Azt az örökséget, amely kirajzolta kulturális létünk sajátos arculatát, és segít azt megőriznünk.
Ezért határozta el a Mentor Kiadó, hogy megismétli ezt az emlékezetes, fontos vállalkozást. Megismétli - időben és horizontjában is kiszélesítve, belefoglalva majdnem fél évezred erdélyi magyar szellemi életének olyan alakjait is, akik több szót, több figyelmet érdemelnének az utókortól, mint amennyi kijut nekik. Három kötetre terjed ez az új kiadvány, amely némiképpen mai szakíró-gárdánk erőpróbája is. Sajnos, ismert okokból eléggé megcsappant ez a gárda; annál inkább örvendhetünk annak, hogy idegen hangzású nevek alatt magyarul írott tanulmányokat olvashatunk hajdani nagyjainkról... Vissza

Tartalom

Kötő József: Szentgyörgyi István5
Kötő József: Janovics Jenő11
Dávid Gyula: Bánffy/Kisbán Miklós18
Kuti Márta: Osvát Kálmán25
Veress Dániel: Tompa László30
Veress Dániel: Kós Károly37
Pomogáts Béla: Kuncz Aladár48
Jánosházy György: Franyó Zoltán57
Lászlóffy Aladár: Áprily Lajos63
Balázs Imre József: Karácsony Benő67
Szőcs Katalin: Berde Mária74
Dávid Gyula: Reményik Sándor81
Szőcs István: Molter Károly89
Tapodi Zsuzsa: Gaál Gábor94
Balázs Imre József: Tamási Áron100
Cseke Péter: Balázs Ferenc105
Sebestyén Mihály: Báró Kemény János111
Cseke Péter: Jancsó Béla120
Kántor Lajos: Nagy István127
Láng Gusztáv: Szemlér Ferenc134
Lászlóffy Aladár: Horváth Imre146
Gáll Ernő: Balogh Edgár150
Murádin László: Szabó T. Attila159
Markó Béla: Dsida Jenő168
Kántor Lajos: Szabédi László182
Káli István: Wass Albert188
Dávid Gyula: Asztalos István195
Cseke Péter: Horváth István201
Szávai Géza: Méliusz József207
Nagy Pál: Kiss Jenő215
Szakolczay Lajos: Jékely Zoltán223
Nagy Pál: Bözödi György232
Csiki László: Bajor Andor240
Jánosházy György: Székely János250
Egyed Péter: Bretter György256
Szilágyi Júlia: Szilágyi Domokos265
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv