Pannonia

Előszó

Magyarország területén, földrajzi fekvésénél fogva, az ókorban is érintkezett Kelet a Nyugattal. Pannónia (a Dunántúl és a Dráva-Száva köze) kultúra tekintetében már ekkor végérvényesen a Nyugathoz csatlakozott, de földjét Kelet szellemi és anyagi kultúrája sem hagyta érintetlenül. A két oldalról jövő kultúráramlatok itt találkoztak össze, s noha a nyugati tényezők mindég erősebbek voltak, végeredményben mégis a kettő egyesüléséből előállott keveredés határozta meg az itteni művelődés sajátos arculatát.
Pannónia lakossága a római hódítás idejében két indoeurópai népelembői, az illyrekből és a keltákból állott. Amikor az illyrek Kr. e. 1000 körül bejöttek erre a földre, már itt találták a thrákokat. A kelták Kr. e. 400 táján nyomultak ide és rátelepedtek az illyrekre. A bójok betörésével (Kr. e. 60 körül) a Dunántúl nyugati felén a kelták kerültek túlsúlyba, míg az illyrek a Dráva-Száva közén s a boszniai hegyekben zárt tömegekben őrizték meg eredeti jellegüket. De e két hódító réteg a Dunántúlon kétségtelenül magába olvasztotta a bronzkor thrák őslakosságnak töredékeit is, Kelet-Magyarország és Erdély a thrákokhoz tartozó dákok birtoka maradt. Pannónia nyugati része a hódítás előtt politikailag a szomszédos Noricumhoz tartozott, ahol a kelta törzsek egységes államba tömörültek. Az illyrek erőteljes törzseit nem fogta egybe központi hatalom s így erejüket politikailag nem érvényesíthették. Vissza