Középkori költészet

Fülszöveg

A latin nyelv már az ókor végén jelentős változáson ment át. Prozódiája is átalakult az időmértékes - a szótagok hosszán alapuló - verselés helyett a költők azontúl a latin nyelv természetes hangsúlyát követték, habár ezt a természetes hangsúlyt a helyi köznyelv különféle, gyakran ellentétes irányban befolyásolta. Latin költészet a IV. és a X. század határolta idők mostoha körülményei közt csak nagy ritkán csendült fel. Gót, alemann, frank, lombard, vizigót, alán stb. költészetről nem tudunk. Gyökeres változás csak az ezredforduló táján következett be, majdnem egyidejűleg a román építkezés megindulásával Észak-Katalóniában. Művelői főleg szerzetesek és goliárdok (vándorköltők, diákok, klerikusok) voltak. Verseik hangja friss, naiv; a természet dicsérete és az erotika primitív formái is helyet kaptak e kellemes, nem túlságosan jelentős költészetben. A goliárdokat követték a provanszál nyelven és katalánul író trubadúrok, majd a többi európai nyelv költői. Ugyanekkor az egyházi költészet is megújult, a himnuszok dallamosabbak, egyénibbek és költőiebbek lettek. - A Keletrómai Császárságban Romanosz (540 körül) után a himnuszköltészet forrásai is elapadtak; egy-két lírai vers és népdal mellett. Bizánc költészete említést is alig érdemel. - Más volt a helyzet a kelta nyelvterületen, Írországban, Walesben és Skóciában, ahol véges-végig - akár pogány, akár keresztény cégér alatt - jelentős költészet virágzott. Vissza