Oktatásfinanszírozás

Előszó

E tanulmánykötet összeállításának gondolata nem sokkal azután merült fel bennünk, hogy 1985-ben nyilvános vitába bonyolódtunk egymással a magyar közoktatás, finanszírozásának korszerűsítési lehetőségeiről. Kölcsönösen meg akarván győzni egymást igazunkról, mindketten szakirodalmi forrásokat kerestünk érveink alátámasztására, de látnunk kellett, hogy az oktatásfinanszírozásnak magyar szakirodalma szinte egyáltalán nincs. Az iskolarendszernek több pénzt, gyorsabb és nagyobb fejlesztési lehetőségeket követelő írások ugyan az elmúlt mintegy száz évben nálunk is megszámlálhatatlan sokaságban jelentek meg.
De az, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a tanügy éppen adott pénzügyi mechanizmusának, hogy a hátrányok hogyan lehetnének kiküszöbölhetők és az előnyök fokozhatók, az a múlt század utolsó harmada óta - legalábbis nyilvánosan - politikai vitának is mindössze egyszer (és akkor is csak érintőlegesen), az egyházi iskolák államosításakor volt igazán témája. Közgazdászaink, szociológusaink, neveléstudósaink is egészen az 1980-as évek elejéig a szó szoros értelmében semmiféle érdeklődést nem tanúsítottak az olyan kérdések iránt, mint például az, hogy kik, milyen szervezetekben és hogyan döntenek az oktatásügynek juttatott pénzösszegek nagyságáról, elosztásuk elveiről, céljairól és módjáról.
Azaz arról nem készültek tudományos vizsgálatok egészen a legutóbbi évekig, hogy kik és milyen mechanizmusok segítségével szabják meg, hogy mennyi és éppen mire jut a közpénzekből az iskoláknak, mint ahogy arról sem, hogy a szűkösen csordogáló forrásokat hatékonyan vagy legalább ésszerűen használta-használja-e fel a magyar iskolarendszer - és hogy ezt ki és hogyan ellenőrizheti. Vissza