Krisztus után

Fülszöveg

Legfőbb a gyónás
1955-ben, Szent István napján születtem, s gyyermekkoromban kidagasztott mellel sétáltam szülővárosomban Budapesten, az "alkotmányünnepi" csattogó zászlók között, azt hittem, miattam lobogózták föl a várost. Sokan azóta is föltűnési viszketegségnek vélik determinált földönkívültségemet, pedig amolyan Nakonxipán az a világ, amelyben élek. Ezért, hogy vonzódásom a művészetekhez, "középkori".
Krisztus óta minden művész, gondolkodó, filozófus- esszéista. Nyomasztó örökség, de próbálom följegyezni mindazt, ami a gátor tájékán nyilall és formálódik lassan, csomóvá a torokban.
A szeretet fontosabb mint amű, illetve az a mű fontos, ami - szeretet. Részvéttel próbálok szeretni. Ólomnehéz. Terhétől sok ember összeroppan. Szerelmem, szeretetem, bűntudatom, halottjaimba-olvadásom, halálfélelmem és szorongásos kitartásom - szenvedélyes.
Predesztinált sorsom ellenére nem nehéz jónak és gyöngének maradnom. Kosztolányival szólva nem vagyok különb, csak különböző.
Gyermekkorom bármily sötét volt és kegyetlen, valaki szeretett, s ettől ma úgy fénylik múltam, mint a föltámadás. Gerek maradtam: nyitott és befelé forduló, álmélkodó és dühös.
Nem élek. Átderengek a világon. Élőkkel és holtakkal kavargok minden lapomon, egymást ölelve, ahogy életet ölel a halál. A Krisztus után a nyolcadik megjelent könyvem. A többi? A többi odafönt. A "nagy súgások" égi birodalmában. Talán továbbra is rámtalál a kegyelem. Vissza