Kritika 1968. május

Előszó

Amikor Lenin 1899-ben a kapitalizmus oroszországi fejlődését elemezte, kiemelte ennek a fejlődésnek rohamos, váltólázszerű jellegét. Az új viszonyok viharos betörése a patriarkális, elmaradott orosz állapotok közé a társadalmi tudat súlyos válságát hozta létre: az orosz életkörülmények gyökeresen átalakultak, s közben zavaros, anarchiás formát öltöttek. Feszített és dúlt viszonyok léptek a régiek helyébe, melyeknek nyomorúsága néha még egyféle békés családiassággal is párosodott. A viszonyok anarchiája a lelkekben is tükröződött. Az orosz regény a század utolsó harmadában - Dosztojevszkijnél és Tolsztojnál, de még később, Csehovnál, Kuprinnál és másoknál is: hitelesen példázza a Lenin rajzolta képet a nagyipar belső piacának kialakulásáról. Az orosz regény éppúgy megmutatja ezt az anarchikus és abszurd világot, mint ahogyan kifejezi a túljutás, a kivezető út, a visszaszerzendő emberiesség vágyát, igényét is. Az orosz regény ettől kezdve nemcsak ábrázol, hanem programot is ad, - olyan programot, aminőnek kialakítására az írók gondolkodói mivoltukban képesek. Akármilyen ellentét van is Tolsztoj és Dosztojevszkij életszemlélete és programja között: mindketten a félelmetes, idegenszerű és nagyrészt érthetetlen új viszonyokra reagálnak, s az árvíz közepett olyan menekvéshez folyamodnak, mely épp elérhető. Dosztojevszkijt mindmáig félreérti a nyugati országok irodalma, midőn hőseinek cselekedeteiben és körülményeiben alkotójuk szeszélyét, oksági elvtől elrugaszkodó önkényét, misztikus talányosságát akarja megcsodálni. Vissza