Kriza János költeményei

Előszó

Ezelőtt mintegy negyven évvel irodalmunkban a fejlődés egy újabb stadiumának jelenségei mutatkoztak. Kisfaludy Károlynak és körének nemzeti iránya diadalt ült; Vörösmarty a képzelem szabadságát hirdette, s lerázva a német költészet jármát, nem csak nemzetibbé tette költészetünket, hanem egyszersmind megnyitotta azt az összes európai irodalmak behatásainak. Az európai és nemzeti irány egymásba olvadva fejlődtek összes nemzeti életünkben. Reform és nemzetiség volt a kor jelszava, s míg az ősi alkotmány sánczait a democratia eszméi és vágyai kezdették ostromolni, a költészet mindinkább hajolt a népköltészethez, hogy újabb erőt merítsen belőle, s a távol körrajzában feltűnt Petőfi alakja.
Ez mozgalom zajába Erdélyből két lyrai költő hangja vegyült: a Szentiváni Mihályé és Kriza Jánosé. Mindkettő székely, s egy az üldözések miatt számban megfogyatkozott, de buzgóságában annál erősebb felekezet, az unitáriusok hitfelekezetének híve. Mindketten ugyanegy főiskola, a kolozsvári unitárium collegium növendékei, s egyaránt szülöttei a kornak, a melynek irodalmi és politikai eszméin lelkesüléssel csüngenek. De születésök és sorsuk különböző. Kriza egy szegény székely pap fia, magába vonúlt, félénk, álmodozó természet, a ki inkább csak a természet ölén, könyvei között és a templomban találja magát otthon, s az egyházi pályára készül; Szentiváni egy régi nemesház gyermeke, erélyesebb szellem, a kit körülményei és szenvedélyei a politikai pályára ragadnak, jeles ellenzéki szónok és hírlapíró, s kétségbeesve a külön vált Erdély jövőjén, a két haza egyesűlésének egyik legbuzgóbb bajnoka. Vissza