Magyarország nyugati viszonylataiban a német a legrégebbi, ezen belül pedig a bsyor a legősibb kapcsolat. Ritkán beszédesebb a közös történeti múlt az Augsburg környékén magyar vereséggel végződött 955. évi Lech-mezei csatánál, amelynek következményei döntően befolyásolták a német és a magyar törzsek nemzetté válását, msyd állami megszervezését az addigra magyar oldalon is befogadott keresztény eszmeiség alapján. A Szent István korában még közvetlen szomszéd Bigorország és a Kárpát-medence államisága szoros szálakon kötődtek egymáshoz azután is, hogy a Habsburg Birodalom mintegy kettejük közé ékelődve fokozatosan átvette Magyarország legfontosabb nyugati kötelékének a szerepét.
Ez az útikönyv felderíti és turisztikai útravalöként tálasa nekünk a magyar-bíyor kapcsolatok évszázadainak látnivaló nyomait. Szerzője a kádári Magyarországot elhagyva Bsyorországban talált menedéket, amely az idők folyásával otthonává is vált. Kucsera János számos politikai emigránstól eltérően nyitott...
Tovább
Fülszöveg
Magyarország nyugati viszonylataiban a német a legrégebbi, ezen belül pedig a bsyor a legősibb kapcsolat. Ritkán beszédesebb a közös történeti múlt az Augsburg környékén magyar vereséggel végződött 955. évi Lech-mezei csatánál, amelynek következményei döntően befolyásolták a német és a magyar törzsek nemzetté válását, msyd állami megszervezését az addigra magyar oldalon is befogadott keresztény eszmeiség alapján. A Szent István korában még közvetlen szomszéd Bigorország és a Kárpát-medence államisága szoros szálakon kötődtek egymáshoz azután is, hogy a Habsburg Birodalom mintegy kettejük közé ékelődve fokozatosan átvette Magyarország legfontosabb nyugati kötelékének a szerepét.
Ez az útikönyv felderíti és turisztikai útravalöként tálasa nekünk a magyar-bíyor kapcsolatok évszázadainak látnivaló nyomait. Szerzője a kádári Magyarországot elhagyva Bsyorországban talált menedéket, amely az idők folyásával otthonává is vált. Kucsera János számos politikai emigránstól eltérően nyitott szemekkel járta új világát, miközben szíve mindenekelőtt magyar hazájáért dobogott. Az olvasó e szellemi kétlakiság gyümölcsét tarQa most a kezében.
A történeti és kulturális összefüggések megismerése, a míívészeti értékek megbecsülése általában nemes foglalatosság. Ha külföldön magyar vonzatokat tár fel, akkor egyenesen alkotói munka, segít megtelepedni, megszeretni azt a környezetet, amelybe sors vetette. Találóan íija Kucsera János előszavában, hogy „nem csak nyelvében, de helyében is él a nemzet". Munkaija e szemlélet értékes megnyilvánulása.
Dr. K. Lengyel Zsolt, Regensburg
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.