Polgárosodás és irodalom

Előszó

A rendszerváltozást eredményező politikai fordulat kettős erőpróba elé állította a magyar társadalmat. Egyrészt a fejlettnek nevezett világ működési mechanizmusát kellett eltanulnia, hogy életképes részévé váljék gazdasági és politikai környezetének, másrészt felszínre kellett, kell hoznia elfojtott-elfelejtett hagyományait, hogy alkalmazkodási kényszerei meg ne semmisítsék nemzeti identitását. Ez utóbbi próbatétel bizonyult nehezebbnek. Nemcsak azért, mert posztmodern világunkban könnyebb dolog utánozni (eltanulni) valamit, mint egyéniségünk különös adottságai szerint cselekedni, hanem azért is, mert korántsem egyértelmű, hogy az elmúlt századokból átörökített tulajdonságaink közül mit tekinthetünk nemzeti egyéniségünk sajátjának, és mi az, amit idegenszerű hatások lenyomataként cipelünk magunkkal. A 20. század utolsó évtizedében viharos gyorsasággal és nem kevésbé viharos kíméletlenséggel lezajlott változások véget vetettek ugyan egy olyan korszaknak, amely kisiklatta az országot több évszázados fejlődési pályájáról, ám ez a pálya a kisiklást megelőzően sem volt töretlen ívű: kitérőktől és szakadékoktól mentes. A magyarság előtt éppen akkor - a 16. században - jelentek meg az újkori Európa társadalomfejlődésének vonzó mintái, amikor hosszú időre elveszítette önálló államiságát, s amikor a felekezeti pártoskodás (reformáció, ellenreformáció) következtében kulturális elitje is felbomlott. A nemzeti önállóság és egység hiányát szenvedő társadalom gyanakvó érdeklődéssel fordult az új: a modernizálódó, a polgárosuló Nyugat felé, s nyitottságának ez a fajta kétértelműsége végigkísérte új- és legújabb kori történelmét. Mindazok az érzelmi, morális és világnézeti tartalmak, amelyek a polgár, a polgári, a polgárosodó szavainkhoz kötődnek, híven tükrözik múltunk imént jellemzett ellentmondásosságát. A polgár jelentette a feudális kötöttségektől mentes, szabad, független, tudásából, mesterségéből megélő, egyszersmind a hivatásának élő ember eszményét, ugyanakkor a rendi társadalom többsége szemében csak az igazságtalan kiváltságok örököse vagy a vak szerencse kegyeltje válhatott polgárrá. Alighanem ebben a szerencsétlen történelmi adottságban rejlik annak magyarázata, hogy az állami függetlenség és az egyéni szabadság ideái, azaz a nemzeti és polgári eszmények csak rövid időszakokban vagy ritka pillanatokban válhattak egymást kiegészítő értékekké.
A magyar polgári tradíció ilyen előzmények ellenére is rendelkezett annyi erkölcsi és politikai erőtartalékkal, hogy alternatívát kínáljon a 20. század totalitarizmusaival szemben. Hiszen éppen ezért kellett száműzni a kollektív emlékezetből is, és ezért kell ma nekünk újra rendezni a viszonyunkat ehhez a tradícióhoz. Miután a kollektív emlékezetet a leghívebben az irodalom őrzi, elsősorban irodalomtörténészeket kértünk meg, hogy idézzék fel az általuk kutatott korszak, illetőleg szerző polgár-fogalmának értékminőségét, jelentésárnyalatait, és villantsák fel azok kulturális, gazdasági és politikai hátterét. Noha az egyes tanulmányok a 16. századtól napjainkig terjedő korszak magyar és kelet-közép-európai irodalmában tallóznak, nem törekedhettünk teljességre. Vállalkozásunk csak kiindulópontja lehet olyan ankétok, tanulmánykötetek sorozatának, melyek majd alapul szolgálhatnak egy magyar polgárság-történeti monográfia megírásához. A továbbiakban azokra a kérdésekre összepontosítjuk figyelmünket, amelyeket ez alkalommal csak jelzésszerűen érintettünk, s melyek közül kettő - egyfelől a hazai német, másfelől a magyar zsidó polgárság szerepének és sorsának elemzése, s ez utóbbi kapcsán a vészkorszak tanulságainak megvitatása - külön-külön is kötetet igényel. Ebben a könyvben a 2002 novemberében megrendezett konferenciánkon elhangzott előadások szövegét közöljük, kiegészítve azokat a kötet szerkesztőjének, Alexa Károlynak korokat és műfajokat átfogó esszéjével. Reményeink és meggyőződésünk szerint az itt következő tanulmányok publikálásával - a közalapítványunk alapító okiratában vállalt feladatot szem előtt tartva - hozzájárulunk egy olyan fogalom tisztázásához, amelyhez a szakmai zsargonban és a politikai közbeszédben is konfliktusokat gerjesztő érzelmi hangsúlyok és tájékozatlanságból fakadó előítéletek tapadnak. Vissza